Lúdas Matyi: Integrált színházi élmény Kehidán – az idén 3. pajtaszínházi előadás

Kehidakustány különleges előadásra készült 2025. július 25-én. Az Imre Sándor Szeretetszínház Lúdas Matyija nemcsak egy újabb mese, hanem egy szívből fakadó közösségi élmény is lett, ahol a különböző képességekkel élő és ép színészek közösen léptek színpadra. A rendező, Bartokos Tamás szerint ez a valódi színház – ahol a találkozás az érték. A közönség a Pajtaszínház Estek Kehidakustányban című sorozat 3. különleges vendégelőadását láthatta. Szerkesztőségünk tagjai az előadás előtt beszélgethettek a rendezővel.

Egy előadás, amit látni kell

Kehidakustány nemcsak a gyógyfürdőjéről híres: időről időre otthont ad olyan színházi eseményeknek is, melyek valódi értékeket közvetítenek. A Lúdas Matyi előadása ezt az értéket hozza el újra: nevetés, gondolat, elfogadás, szeretet – mind egy térben, egy időben, együtt. Egy klasszikus történet – de az Imre Sándor Szeretetszínház új értelmet ad neki: az igazságkeresés, az önállóság és a remény története lesz belőle. A próbák és az előadások során pedig nemcsak a darab formálódik – a közösség is épül.

GJ: – Miért választotta Fazekas Mihály Lúdas Matyi című darabját erre a felkérésre, erre a helyszínre?

BT: – Két oka is volt a darabválasztásnak, egyrészről a helyszín maga, hogy a népi színjátszásnak a kehidakustányi Pajtaszínház egy fantasztikus helyszínt kínál. A másik, a legfőbb szempont viszont inkább az volt, hogy mekkora maga a helyszín, és mivel a legtöbb előadásunk nagyon sok szereplős és hosszú is ráadásul, fontos volt, hogy ez a történet egy viszonylag rövid és kisebb létszámú változatban is előadható legyen.

A mai estén mindössze hat szereplő és a hangtechnikai ráerősítés fogja megteremteni a hangulatot – erősítette meg a rendező. Ráadásul a díszlet is egy folyamatában változó megoldás, tehát a szereplők pakolják át a minden oldalukon megfestett téglatesteket és mindig mást raknak ki belőle – a darab jeleneteinek megfelelően. Egyszer csak hintóvá válik, majd ágy, vagy éppen a kofáknak a pultja lesz belőle. Mivel egy utazószínházról van szó, amely az országon belül és az országhatáron kívül is tart előadásokat, ezért fel vannak készülve az ilyen kicsi és a nagyon nagy helyszínre is. Tapasztalatból nincs hiány, hiszen az elmúlt évben mintegy 16.000 néző láthatta a darabjaikat.

Lúdas Matyi: Zámbó Levente. Fotó: Rohonczi Anett

Ahol mindenki érték

Az integrált színház lényege, hogy mindenki lehetőséget kap a részvételre – életkortól, képességektől, egészségi és szociális háttértől függetlenül. Bartokos Tamás szerint ez nem „jótékonykodás”, hanem emberi és művészi választás.

GJ: Mitől különleges vagy egyedi a mostani feldolgozás?

BT: Azt gondolom, hogy különlegesnek nem biztos, hogy különlegesnek mondható… Inkább, akik játsszák, ők a különlegesek… Az Imre Sándor Szeretetszínház integrált színház, és nálunk sérültek is játszanak az épekkel együtt, vagy hátrányos helyzetűek is, mind gyerekek vagy felnőttek. Éppen ezért számunkra nagyon fontos átadni azt a fajta üzenetet, hogy ebben a rohanó világunkban igenis fontos az, hogy megálljunk, odafigyeljünk a másikra és szeressük a másikat. És – rendezőként – akaratlanul is valahogy mikor hozzányúlok egy előadáshoz, mindig megtalálom benne ezt. … mivel erre állt rá a mi lelkünk és szívünk és testünk és minden, és a csontunkban ég ez az egész dolog, ezért mindig megtaláljuk benne… Mi azt szoktuk mondani, hogy Istentől kaptuk ezt, … másrészről pedig úgy mondva Isten, a mi marketingesünk és visz minket mindenhova, ahol ezt az üzenetet átadhatjuk. Ez nagyon fontos nekünk, fontosabb, mint akár az, hogy mennyit lépünk föl.

Ispán: Bogdán Sándor. Fotó: Rohonczi Anett

Bartokos Tamás mesélt a színház névadójáról is

Imre Sándor a kéthelyi otthonban, Marcali mellett volt bentlakó, és egyszer őt is elhozták az egyik nyári táborunkba. Rózsika, az egyik kísérőjük azt mondta, hogy Sándor nagyon ügyes, de rengeteget beszél, nem lehet lelőni, és egyébként imádja a női lábakat, és ha azon harisnya van, akkor azt teljesen. Autisztikus tünetekkel bíró személy volt, akik nagyon kicsik magukban, de egyébként óriási tehetségként és óriási közösségi emberként volt velünk. Mindig nagyon vidám ember volt, de tényleg sokat beszélt és ekkor a Légy jó mindhalálig darabot csináltuk, és először nem is adtam neki direkt szöveges szerepet; lámpagyújtogatóként kapott feladatot.

Viszont a tábor folyamán rengeteget beszéltünk, megismertük. Egy fantasztikus tehetséget ismertünk meg benne, aki az ő saját elmondása szerint egyébként Törőcsik Maritól kapta a tehetségét, ami úgy történt, hogy Budapesten, az egyik kórháznak az udvarosa volt és ott takarított. Így mesélte nekünk: – „Gyerekek, képzeljétek el. Egyszer csak söprök. Jön Törőcsik Mari -kérdezi tőlem hol a kijárat? Egyszer csak én éreztem, a tehetség belém szállt…” Tehát ő így kapta a tehetségét és tényleg olyan átéléssel és már a takarásban is játszott… Fél órával a darab kezdete előtt el kellett indítani… És ő annyira hozta ezt a dolgot, amit mi szerettünk volna, hogy igenis ismerjék el a sérülteket ebben. Azt gondolom, ha ő most élne és eljutnánk oda, hogy ezt elismernék országosan, akkor egy Kossuth díjas színész lehetne. Talán Magyarország első sérült Kossuth díjasa lehetett volna… Mikor meghalt akkor egyértelmű volt, hogy fölvesszük az ő nevét és a Komédiás Integrált Házból átalakulunk Imre Sándor Szeretetszínházzá.

Döbrögi és Galiba: Bartokos Tamás és Nagy Dorka. Fotó: Rohonczi Anett

Szoktak itt nézők lenni?

Ezt a kérdést tette fel Bartokos Tamás, miközben a színpadot és a környezetét kémlelte. Az előadás kezdete előtt harminc perccel még csend van a nézőtéren és a Hagyományőrző Mariska udvarban is. De a kérdés több mint egyszerű kíváncsiság: benne van egy alkotó minden reménye, kételye és hite – hogy lesz, aki figyel, aki befogad, aki együtt él majd azzal, ami a színpadon történik.

GJ: Milyen közönséget várnak, illetve ki a legjobb közönség egy ilyen darabhoz?

BT: Interaktív az előadásunk, tehát a közönséget is bevonjuk, legtöbbször gyerekek szokták bevállalni, mert a gyerekeket a legkönnyebb bevonni. Egy olyan helyszínen vagyunk Kehidakustányban, ahol nagyon komoly a színjátszás múltja, úgyhogy, ha nem lesznek gyerekek, akkor vannak biztosan felnőttek, akiket fel tudunk rángatni a színpadra is.

– Ebben én biztos vagyok! – erősítette meg a rendezőt Gergely János, a Kehidakustányi Pajtások vezetője.

– Gyerekeknek szoktuk játszani ezt a darabot, ahogy a Lázár Ervin programban is tesszük és ott is az elsőtől a harmadik osztályig játsszuk– osztotta meg Bartokos Tamás.

 – Aki elmegy megnézni abban biztos, hogy ott van az őszinte lelkület… életkortól függetlenül – egészítette ki Gergely János.

És igen, voltak nézők szép számmal. Kicsit nagyobbak ugyan, mint az eredeti célközönség. Voltak, akik figyeltek, akik együtt éltek az előadással, sőt még olyanok is, akik – a maguk számára is váratlanul – szerepeltek a darabban. A rendező kérdésére pedig választ adott a taps, a mosolyok, a meghatottság – mert ott és akkor igazán együtt voltunk.

A pajtaszínház esti fénynél. Fotó: Rohonczi Anett

Egy előadás, ami nemcsak színház

SzÁ: – Milyen terveik vannak? Milyen előadások lesznek a jövőben? Hova fog ez fejlődni? Ez el fog-e mozdulni teljesen olyan irányba, hogy a sérült gyerekeket felkarolva csak általuk fog mondjuk egy előadás létrejönni, vagy marad továbbra is ez, hogy vegyes előadások lesznek?

BT: – Mindenképp vegyes és mindenképpen szükséges is… Azért szükséges, mert, mondjuk nem találnék olyan darabot és olyan szerepeket, amiket ők meg tudnak csinálni, hiszen nálunk főszerepeket is játszanak sérültek. … azt szoktam mondani, hogy  meg kell találni rá a szerepet, de ez akár az épeknél is így van… Ahogy azt mondani szoktam: elég jól tudok úszni, de soha nem hívtak még ki az olimpiára, mert annyira viszont nem tudok jól úszni. Tehát az a rendező dolga, hogy megtalálja azt, hogy az adott ember mire képes. Soha nem szerettem azt, hogyha elmegyünk abba az irányba, hogy aranyosak vagy kis kedvesek voltak, vagy hogy őket akár sajnálják a színpadon, hanem igenis mutassák meg, hogy ők képesek erre. És akik ezt tudják, és tudják ezt az egész társadalom felé prezentálni, és elfogadtatni az emberekkel a sérültek világát, vagy akár a hátrányos helyzeteket, azok tudnak nálunk közreműködni. De az épeknél ugyanez, tehát aki ezt a világot tiszta szívből őszintén tudja bemutatni, mint például a mostani két tanodásunk is, akik itt vannak, akikre bármikor rábíznám a sérülteket – akár egy hétre is, – hogy ők legyenek velük vagy bármi, mert hogy ők ebbe belenőttek, beletanultak és a lelkük ott van… Például minden egyes darabban játszom és nemcsak azért, mert az egóm azt kívánja – az is van, mert szeretek játszani -, de nekik is fontos, a gyerekeinknek is fontos és a sérülteknek is nagyon fontos, hogy ott legyek velük a színpadon és együtt alkossuk meg azt, amit kell.

Döbrögi és a talján ácsmester: Bartokos Tamás és Zámbó Levente. Fotó: Rohonczi Anett

SzÁ: – Megmarad-e utazószínháznak a Szeretetszínház, vagy lesz egy kőszínház, ahol otthonosan be tudnak rendezkedni?

BT: – Az utazó voltunk azért fontos, mert én azt gondolom, hogy ezt az üzenetet el kell vinni mindenhová. És vannak, akik nem tehetik meg, hogy eljöjjenek. Ha elmegyünk egy hátrányos helyzetű településre, ott vannak hátrányos helyzetű gyerekek is velünk. Csinálunk egy előadást a hétvégére, egy hét alatt és ők biztos, hogy nem fognak eljutni mondjuk egy színházba. Ha a színészi és rendezői és színházigazgatói énemet kérdezzük, akkor azt mondom, hogy nagyon hiányzik nekem a kőszínház a rendezésem alatt… A színháznak az illata hiányzik… A soproni színházban át tudtam menni a nézők feje fölött a kupolában, mert ismertem mindent… Tehát ma így hiányzik nekem a színház…

– Azt gondolom, hogy ehhez egy olyan helyet kéne találni, ahol viszont, amikor vagyunk, – és azt gondolom meg tudnánk tölteni azt, hogy mondjuk egy 3-4 bérletes előadást – felnőtt, +3 -4 gyerekelőadást tudnánk gyártani folyamatában, azt egy nagyvárosban tudnánk megcsinálni, ahol a környéken vagy akár a városban lenne annyi néző, de ekkor is maradna az utazó része… Bár nagyon sokszor mondják, hogy simán megállják az előadásaink a helyüket akár bármelyik kőszínházban is, de mégis más a struktúránk.

Az Imre Sándor Szeretetszínház szereplői és a rendező Kehidakustányban. Fent balról jobbra: Gyenese Endre: Hajdú/Gyógykovács, Bartokos Tamás: Döbrögi, Bogdán Sándor: Ispán; alsó sor balról jobbra: Kajdics Anita: Anya/Biri nénje, Zámbó Levente: Lúdas Matyi, és Nagy Dorka kettős szerepben: Galiba liba és Amália, Döbrögi lánya. A csoportképen Bartokos Kata, Bartokos Tamás felesége, mint a hangtechnikáért felelős személy nem szerepel, ezért Őt a cikk végén található Galériában mutatjuk be! Bartokos Katától figyelmetlenségünk miatt elnézést kérünk! Fotó: Rohonczi Anett

– Ez a színház, ezért progresszív, mert hogy már olyan ajtókat feszeget, amelyeket a társadalom egyébként is nehezen kezel. Tehát vagy az van, hogy sajnáljuk a sérülteket, vagy az van, hogy félünk tőlük, vagy az van, hogy nem tudunk mit kezdeni a helyzettel. És ennek a színháznak ez az üzenete és azért mondtam, hogy Istentől jött, mert hogy egy olyan hirtelen váltással mentem én át a soproni színházból ebbe a világba,  hogy oda csakis Isten hívhatott, senki más nem. Hát ez biztos.

– Emellett dédelgetett álom és el is merem mondani, hogy nagyon örülnék, ha lenne egy integrált nemzeti színház. Ugye mert már mindenféle nemzeti színházunk létezik, de a sérülteknek miért nincs, ha egyszer ők is képesek ugyanarra a teljesítményre… Úgy tartom, hogy mint egy dzsungelben vannak a függőhidak, át lehet jönni a mi oldalunkra, csak hát azokat a deszkákat jó messze rakjuk egymástól, hogy a sérült azt mondja: hát inkább maradok, inkább meg sem próbálom…

– Amin rajta vagyunk most nagyon erősen az egy színészotthon a sérülteknek, hogy ne azokban az intézetekben lakjanak, ahol most, még ha most még szülőknél is laknak. Célunk az hogy akkor nálunk, egy színészotthonban lakjanak , onnan jönnek oda mennek haza, szabadon tudnának velünk együtt utazni oda ahova mi megyünk. Ebben az esetben az a lényeg, hogy helyben van ez az  intézet… plusz a közösség is erősítheti egymást. Kettő nagyon tehetséges emberünk is volt egyébként. Szendrő Attila sajnos nemrég halt meg, az otthonunkat róla szeretnénk majd elnevezni: Szendrő Attila Otthonnak. A családi legenda szerint az ő nagyapja volt Szendrő József…[1]

Értékteremtés – művészi és emberi értékek összefonódása

– Azt gondolom, hogy máshogy fogom fel a szeretetet és a barátságot… Nagyon sokszor kételkednek ebben és nem is értik, hogy vagyok a sérültekkel, hogy vagyok érintett benne? Vagy, hát a legszebb, mikor azt gondolják, hogy üzlet is van ebben… Mindegy, szóval, hogy nekem tényleg ők barátaim, családtagjaim. Sokkal szívesebben járkálok velük… Igen, ez egy küldetés. A csontomban ég, tehát ez egy elhívás…

– Már évek óta keresek színházigazgatót hozzánk, hogy végre leadhassam ezt a munkakört, aki igazán jó menedzser-gondolkodású, azon kívül, hogy ismer minket, és tudja, hogy mit csinálunk, de nem a lélekkel foglalkozik, hanem hajtja az üzleti részt… Én nagyon szívesen odaadnám ezt a pozíciót, és én maradnék csak művészeti vezető. Ismerek olyan civil szervezeteket, akik dolgoznak sérültekkel. Nagyon jó viszonyban vagyunk és dolgozunk együtt a Lámpás 92 Alapítvánnyal, akik képzőművészettel foglalkoznak, festenek. Annak a vezetője, Varga Zoltán pont egy ilyen nagyon jó menedzser-gondolkodású ember és nagyon jól csinálja…

– Nekem fontos az, hogyha összejön ez a családias lakásotthon vagy intézmény, akkor én azt szoktam mondani, hogy az ember akkor adja magát, a fejét arra, hogy egy intézménynek úgymond – csúnya szó -, hogy vezetője legyen. Merthogy ők laknak ott és nem én, tehát inkább ők a vezetők, csak engem befogadnak, hogy segítsek az életükben. Nekünk nagyon fontos,  hogy csak az menjen el, aki már december 24-én tud velük este karácsonyozni, és nem huszonharmadikán.

Schulcz Béláné Erzsikével beszélget Góczán Judit. Fotó: Rohonczi Anett

Kulisszák mögül a nézőtérre…

Vajon mit vitt haza a néző? Milyen élményekkel gazdagodtak? A színpad után most következzen az előadás a nézőtér szemszögéből! A különleges darabhoz ezúttal különleges nézőket kérdeztünk meg. Ugyanis a Kehidakustányi Pajtások Színjátszó Csoport szinte teljes létszámban megtekintette az előadást.

GJ: Miért tartotta fontosnak, hogy megnézze a Szeretetszínház előadását? – kérdésünkre Schulcz Béláné Erzsike válaszolt először, majd a többiek is bekapcsolódtak a beszélgetésbe.

SB: – Idenézz! – mutatott a pólóra, melyen a Kehidakustányi Pajtások felirat díszlett. – A csapat tagjai megbeszélték, hogy eljönnek és ezt veszik fel erre az estére.

GJ: Mi volt a legemlékezetesebb pillanat az előadásban? Mi jelentette a legnagyobb élményt?

SB: – A két fiatal játéka… A két főszereplő igazán kitűnően, nagy élvezettel játszott. Emellett mindig megnézem a színpad berendezését, a használt technikát, a díszleteket. Sajnos nekünk ilyen hangtechnikára, illetve technikusra még nincs lehetőségünk, pedig nagyon fel tudná dobni a darabjainkat egy kis zenei aláfestés…

– Minden szereplő természetes játékot nyújtott, kitűnően formálták meg a karaktereket és minden mozdulatuk, az arcjátékuk megfigyelése is valódi élményt nyújtott – ismerte el Gergely János a kollégák tehetségét.

Gergely Jánossal, a Kehidai Pajtások Színjátszó Csoport animátorával beszélget Góczán Judit tudósító. Fotó: Rohonczi Anett

A házigazda önkormányzat egy kis vendéglátással marasztalta a látogatókat, megteremtve a jó hangulatot a jóízű beszélgetésekhez. A Szeretetszínház tagjai sem bújtak díszlet mögé– a közönség pedig valódi találkozásokkal tért haza, és talán egy kicsit másként látja a világot, mint előtte.

Volt már hasonló színházi élményben része?

• Az Imre Sándor Szeretetszínház további előadásairól és híreiről itt tájékozódhat.
• Volt már olyan előadás, ami igazán megérintette? Írja meg kommentben!
• További hasonló írásokért iratkozzon fel a KehidaInfo hírlevelére!

[1] Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, műfordító, színházigazgató

-gj-