Derék Jankó és a kemény cipó
Pethőhenye falujában sok érdekes történet kering Jankóról.
Pethőhenye és a népi hagyományok
Fergeteges előadást láttunk a Tarsoly Népszínház előadásában, a Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac által 2025. július 12-én rendezett bábelőadás, és családi táncház rendezvény keretében.

A Timo-Art bemutatója
Szombaton -fesztiválhangulatban – a Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac előtti téren, számos népi mesterség bemutatója zajlott, ahol a látogatók megismerkedhettek a hímzés, szövés és más kézműves technikák rejtelmeivel. A gyerekek számára népi játékok kipróbálására is volt lehetőség, valamint kipróbálhatták magukat agyagozás, nemezelés kézműves foglalkozások keretében. A felnőttek különböző mesterségek bemutatóiban és a nyüzsgő piac hangulatában merülhettek el, ahol a népi hagyomány egy igazi kulturális és gasztronómiai élménnyel keveredett.

A zalaegerszegi piacon a helyi termelők és kézművesek kínálták portékáikat. A látogatók friss zöldségeket, gyümölcsöket, házi készítésű sajtokat, és egyéb finomságokat vásárolhattak. Emellett különböző gasztronómiai bemutatók és kóstolók is várták az érdeklődőket, ahol a helyi ízeket is megismerhették a látogatók.
A Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piacon tartott nagyszerű előadást megelőzően a népi kultúra és a hagyományok kerültek előtérbe. A látogatók különböző kiállításokat tekinthettek meg, melyek a népi ékszerektől kezdve a népviseleteken át a gobelin-művészetet, a nemezeléssel készült csodás képeket és számos más érdekességet tekinthettek meg.

Pillanatkép a rendezvényről

Előadásra várakozik a nagyérdemű!
Percre pontosan, a meghirdetett időpontra megtelt az emeleti előadóterem, a székeken sok gyerek és nagyszülő, szülő foglalt helyet, és izgalommal várták a Tarsoly Népszínház ígéretes előadását.

Derék Jankó és a keménycipó története elkezdődik
A Tarsoly Népszínház jó hangulatú, mosolygós, – a gyerekek, felnőttek invitálása nagyon szimpatikus volt. Annamária a színház alapítója és társai rögtön az előadás elején olyan szívhez szóló zenés énekkel, – színházi nyelven felütéssel – éltek, amely a gyerkőcöket, de még a felnőtteket is az előadó művészekre irányította.

Derék Jankó és testvéreinek története, 45 percen át vonzotta a mosolygós gyerektekinteteket. Együtt gondolkodás, élmény elmélyítés, éneklés, kérdések és válaszok, a szereplők, a mesélő és a közönség együtt lélegzése pár perc után kialakult, és egészen az előadás végéig aktívan jelen is volt. Úgy láttam, nem volt olyan ember a teremben, akit ne érintett volna meg a Tarsoly előadása. Gaál Annamária és a csapat többi tagja együtt élt és lélegzett a történettel, mind zeneileg mind emberileg érezhető volt a kiáradó tiszta, őszinte szeretet. A legfélénkebb gyerekek is részei lettek a darabnak, ami csodás. A családi közös táncról már nem is beszélve!

Gaál Annamária a Tarsoly-Erdélyi Mezőségért Egyesület alapítótagja, pedagógus- és közművelődési diplomával rendelkező képzett fazekas-keramikus. Egyéb kézműves tevékenységekhez is ért, leginkább a népi bútor- és egyéb fatárgy festéshez. Szamosújvári származású, az ő feladata a TÉKA-Alapítvánnyal való kapcsolattartás.
Köszönjük a magunk és a gyerekek nevében, kívánjuk, hogy a Tarsoly Népszínház még számos előadáson fürdesse meg szívünket a csodás szeretetben, amivel előadásuk során megajándékoztak bennünket!
A szerkesztő megjegyzése: ” ha ilyen kvalitású emberek teremnek Szamosújváron, akkor Szamosújváron Isten biztosan rajta tartja a szemét! „
A Tarsoly Népszínház engedélyével Derék Jankó történetét egy általuk készített felvétellel mutatjuk be.
A fotókat a Kehidainfo készítette.

Tarsoly-Erdélyi Mezőségért Egyesület
Cím: 8921 Pethőhenye, Béke u. 36.
Tel.: +36 92 393 424; +36 20 420 8491; +36 30 587 7748
E-mail: … • Web: tarsoly-eme.hu

Tisztségviselők a Tarsoly-Erdélyi Mezőségért Egyesületben: elnök: Gaál Péter, alelnök: Borsos Miklósné Gyerkó Veronika, titkár: Kövesi Ferencné
– Kehidainfo –





