Süle Ádám, a Vas megyei Sárváron született, 1988. Mindszent havának 25. napján. A fürdővároshoz közeli, történelmi Ikerváron nevelkedett és jelenleg is itt él feleségével, 6 éves kisleányukkal és 3 éves kisfiúkkal. Gyermekkora óta élénken érdeklődik a helytörténet és a népművészet iránt.
Géplakatos édesapja révén beleszületett a vas szeretetébe s mellette nőtt fel. Középiskolai tanulmányait részben a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban (2001-2004) végezte, ahol az iparművészet egy különleges szeletével ismerkedett meg, a könyvkötészettel. A Bencés gimnáziumban elvégzett 3 év után a középiskolai éveit a Sárvári Tinódi Lantos Sebestyén Gimnázium és Szakközépiskolában folytatta (2004-2008). Sikeres érettségi vizsgák után Budapestre került a Szily Kálmán Kéttannyelvű Szakközép és Szakiskolába, ahol a Timót utcában könyvkötészetet tanult és 2010-ben sikeres könyvkötő szakmunkás vizsgát tett.

Hegyfalu, temetőkapu. Részlet.
2014-re érett meg benne a gondolat, hogy vissza kéne kanyarodni a vasiparhoz és kovácsolással kellene foglalkozni. 2015-ben, a Csempeszkopácsi Középkori Vásáron találkozott Csiszár Tibor Kovácsmester Úrral, aki rövid unszolás után elfogadta utolsó tanítványaként. A Mester kezei alatt tanulva, munkáját segítve teltek az évek. 2019-ben adódott a lehetőség, hogy az idősebb és ifjabb Vajda László Kovácsmesterek vezetésével indított, szakiskolai képzés keretein belül Tiszaeszláron, valamint Tiszalökön díszműkovács szakmát szerezhetett.

Munkában a mester! Süle Ádám a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa

Kovácsolt falikarok egyedi megrendelésre napraforgóval és tulipánnal
2020 augusztusában jeles bizonyítvánnyal végzett, az év szeptemberében a Tiszaeszlári Országos és Nemzetközi Kovácstalálkozón beadott pályamunkájával első helyezést ért el, de azóta Gdanskban is megfordult meghívásos kovács rendezvényen. 2020 novemberétől másodállásban elindította díszműkovács egyéni vállalkozását, amit immár harmadik éve főállásban gyakorol.

Tiszaeszlár címere. 2020. Tiszaeszlári Nemzetközi Kovácstalálkozó témája. I. helyezés

Tiszaeszlári címer. Részletek.
Olyan munkákon dolgozik, mint a kőszegi Kálvária templom, a Szent Vér kápolna, a Jézus Szíve templom, a Szent Erzsébet szegényház, vagy a veszprémi Érseki palota, a Nagypréposti hivatal… Vas megye egyetlen díszműkovácsa. A Magyar Művészeti Akadémia 2023. évi egyik ösztöndíjasa, népművészet kategóriában, melynek keretében a kanászbalták magyarországi formavilágát díszítményeit kutatja és reprodukálja.
-Szabó Árpád-





