Jézus feltámadásáról és az azt követő eseményekről olvashatunk részleteket, a Magyarországi Református Presbiteri Szövetség oktató anyagából. a szerkesztő
AZ ASSZONYOK
(Mt 28,1–10; Mk 16,1–8; Lk 24,1–11, Jn 20,1)
A tanítványok szomorúan töltötték a szombat napját. Csendben meghúzódva ültek és várták, hogy új hét virrad rájuk. Amikor szombat este 6 órakor megszólalt az ünnep végét jelzőt trombita, néhány asszony Jézus követői közül abba a boltba sietett, amelyekben a holttestek megkenéséhez szükséges illatos fűszereket árusították.
Nikodémus maga nagy összeget bocsátott a rendelkezésükre erre a célra, de ők maguk sem sajnálták a pénzt, ha Jézus testéről volt szó. Mária, Kleofás felesége, Jakab és János anyja, Salomé, Zebedeus felesége és Mária Magdaléna, akiből Jézus egy alkalommal hét ördögöt űzött ki, s aki attól fogva Jézusnak szolgált ( Lk 8,2 ) igyekezett minden szükségeset beszerezni.
Alighogy elmúlt az éjszaka és virradni kezdett, ezek az asszonyok már felkeltek, hogy a temetőbe menjenek és és megkenjék Jézus testét, hálából mindazért, amit Jézus életében értük tett. Gyorsan lépkedtek a néptelen, csendes utcákon a városon végig. Hozzájuk csatlakozott még útközben Kuza felesége, Johanna is, aki már régtől fogva Jézus követője volt (Lk 8,3). Együtt mentek be a temetőkertbe, mit sem tudva arról, hogy Jézus sírját hivatalosan lepecsételték, s azt csak a helytartó külön engedélyével szabad felbontani. Ha tudták volna, el sem indulnak, elvégre mit is tehetnének a sírt őrző katonákkal szemben? Csupán egy gondjuk volt: hogy hengerítik majd el a sír szájára helyezett hatalmas követ? Annál nagyobb volt a csodálkozásuk, amikor a sír közelébe érve látták, hogy a kő nincs a síron, a sír szája nyitva áll. Megrémültek, s az első pillanatban az a szörnyű gyanú erősödött meg bennük, hogy ellenséges, gonosz emberek feldúlták Jézus sírját és elvitték, hogy kevésbé tisztes helyre tegyék. Mária Magdaléna nyomban megfordult és futva igyekezett vissza a városba, hogy a rettenetes hírt elmondja a tanítványoknak.
A többiek erőt vettek magukon, odamentek a sírhoz, és belenéztek.
Máté részletesen leírta, mi történt, mielőtt az asszonyok a sírhoz értek. Egészen korán hajnalban, rövid, de heves földrengés rázta meg a temető környékét, elsősorban azon a részen, ahol Jézus sírja volt. A római katonák, akik a sírt őrizve beszélgettek, a váratlan esemény hatására rémülten felugrottak, s akkor látták, amint egy fényes angyal a sírhoz közelít, a tekintete és az arca olyan, mint a villám, ruhája fehér, mint a hó. A látványt nem voltak képesek elviselni, hanyatt-homlok rohanva igyekeztek kifelé a temetőből. Maguk sem tudták, hogy jutottak ki onnan, mert olyanok voltak, mint a holtak. Az angyal egyetlen mozdulatával levette a követ, abban a pillanatban megrázkódott a föld, a kő messze gurult, majd az angyal, mint egy győztes vezér, leült a sír szélére. Akkor előjött a sírból a feltámasztott Jézus, minden angyalok királya, a királyok királya. Nem volt erő, ami megakadályozhatta volna ebben. Mit neki egy helytartó parancsa, a katonák fegyvere, vagy akár maga a Halál!? Ahogy előre megmondta, feltámadt a halottak közül.
Ezután egy másik angyal érkezett, mindketten lementek a kriptába és odaültek, ahol Jézus feküdt feltámasztása előtt. Mire az asszonyok odaértek, már mindketten ott ültek.
Odaérve az asszonyok először csak azt látták, hogy Jézus teste nincs a sírban, de nyomban meglátták a két fényes angyalt. Érthető módon megdermedtek a meglepetéstől és a félelemtől, majd amint valamennyire is magukhoz tértek, földre borultak előttük. Abban a pillanatban megszólalt az egyik angyal: „Nem kell félnetek, mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincs itt, feltámadott, ahogy előre megmondta. Ne keressétek hát a holtak között az Élőt! Elfelejtettétek már mit mondott nektek, amikor még Galileában járt : az Ember Fiának szükség a bűnösök kezébe kerülnie, megfeszíttetnie és harmadnapon feltámadnia! (Mt 16,21 ; 17,22 – 23 ; 20,18- 19). Már megtörtént, nézzétek a helyet, ahol a teste feküdt! Majd elmegy Galileába, ott találkozhattok vele. Én azért jöttem, hogy ezt megmondjam nektek.”
Amíg az angyal szavait hallgatták, az asszonyok szívében egymás után támadtak és erősödtek az emlékek. Jézus régen mondott szavai elevenedtek meg bennük. Nem értették, hogyan is felejthették el azokat a csodálatos próféciákat, amelyek a feltámadásáról szóltak? Mélyen szégyenkezve vettek búcsút az angyaloktól és a szívükben félelemmel vegyes örömmel rohantak vissza a városba. Akkor már beragyogták a vidéket a felkelő nap sugarai s ragyogott az asszonyok arca is.
Kicserélődött bennük is, körülöttük is az egész világ: Jézus él!
Még ki sem értek a temetőből, amikor valaki elébük állt és rájuk köszönt: Üdvözöllek Benneteket! Nem akartak hinni a szemüknek, mert magát a Megváltót látták, de most már dicsőségtől sugárzó arccal és testtel. S hogy ne legyen kétségük, Jézus így szólt: „Ne féljetek tőlem, menjetek és mondjátok el az én atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, ott meglátnak majd engem.” Ez volt az első eset, hogy a feltámadott Mester megjelent az emberek előtt.
Tanulságok:
1. A legtöbbször olyasmi miatt aggodalmaskodunk, ami be sem következik. Az asszonyok egyetlen gondja a kő elhengerítése volt, arra pedig nem került sor. Jézus nem ok nélkül óv mindenféle aggodalmaskodástól.
2. Istennek senki sem állhat ellene, ha meg akarja tenni azt, amit előre megmondott. Amikor eljött az ideje Jézus feltámasztásának, mit sem ért a katonai hatalom, a gondos szervezés, a jól kieszelt terv, a kő lepecsételése, Isten megtette, amit akart. Minden egyéb erőről pedig kiderült, hogy Istennel szemben semmit sem ér.
3. A Jézussal való személyes találkozásnak ma is van lehetősége: az igében és a gyülekezetben. Aki az ő beszédét olvassa, vagy a gyülekezetben hallgatja, az Jézus társaságában, vele személyes kapcsolatban van.
PÉTER ÉS JÁNOS
(Lk 24,12 ; Jn 20,2–10)
Mária Magdaléna eközben visszaért a városba, ahol azonnal értesítette Pétert és Jánost a szomorú eseményről: Jézus sírját feldúlták!
A két apostol nyomban a sírhoz sietett, hogy ellenőrizzék az asszony által elmondottakat. János futott elöl, Péter mögötte, kissé lemaradva, úgyhogy amikor János a sírhoz ért, Péter még semmit sem láthatott. János megdöbbenve állapította meg, hogy a sír valóban üres, a test nincs sehol, csak a gyolcsot látta, amelybe belecsavarták Jézus testét, amikor eltemették. Néhány pillanattal később már Péter is odaért, még lihegett a nagy sietéstől. Habozás nélkül lement a sírba, ott megtalálta a gyolcsot, amiből mindjárt arra következtetett, hogy Jézus sírját nem rablók dúlták fel: azok biztos magukkal vitték volna a drága vásznat. Nem sok töprengés kellett ahhoz, hogy megvilágosodjék bennük a valóságos tény: Jézus feltámadott! Ha a teste nincs a sírban, s ha nem rablók lopták el, akkor csak az történhetett vele, az, amit annyiszor előre megmondott. Egyszeriben eszükbe jutottak Jézus jövendölései, amelyeket annak idején nem vettek figyelembe, mert azt sem vették komolyan, hogy meghalhat.
MÁRIA MAGDALÉNA
(Mk 16,9–11; Jn 20,11–18)
Amíg Péter és János visszament a városba, az alatt Mária Magdaléna újra kiment a sírhoz. Másik úton ment, úgyhogy nem találkoztak egymással. Odaérve lehajtotta fejét és sírással könnyített lelke fájdalmán. Könnyein keresztül pillantotta meg a két angyalt, akik a többi asszonyt megszólították. Most tőle kérdezték: „Asszony, miért sírsz? Azért, mert elvitték az én Uramat és nem tudom, hová tették” – felelte. Meg sem gondolta, hogy angyalokkal van dolga.
Eközben ösztönösen hátra tekintett, mert úgy érezte, hogy valaki áll mögötte. Valóban úgy volt, egy férfi állt mellette és megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Mária Magdaléna azt gondolta, hogy a temető kertésze az, nyugodtan felelte: „Uram, ha te vitted el Őt másik helyre, mondd meg nekem, s én majd gondoskodom róla.”
Akkor megszólalt Jézus, mert ő volt az. „Mária!” úgy mondta ki ezt a nevet, ahogy ő szokta. Az asszony úgy érezte, hogy megsemmisül a nagy felfedezésben. Csak annyit volt képes suttogni: „Mesterem!” Majd mindkét kezével átölelte Jézus lábát.
Jézus azonban így szólt hozzá: „Ne szoríts engem, mert még nem mentem fel az én Atyámhoz. De te menj el az én atyámfiaihoz, és mondd meg nekik, hogy én felmegyek az én Atyámhoz, a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, a ti Istenetekhez.” Mintha azt fejezte volna ki ezzel Jézus, hogy még nincs itt az ideje az állandó együttlétnek, de a szomorkodásnak sincs már helye.
Mária Magdaléna elengedte Jézus lábát, magához tért, a szíve csordultig telt kimondhatatlan örömmel, értelme kezdett megvilágosodni. Mindent megértett: Jézus él!
A halott Jézus testét akarta megkenni a fűszerekkel, s most az élő Jézust kapta vissza, akit soha többé nem veszít el!
PÉTER
(Lk 24,34; 1Kor 15,5)
Még ugyanazon a napon megjelent Jézus Péternek is. Erről a találkozásról csak annyit tudunk, hogy megtörtént, de hogy mikor és hol, arra nézve nincs közlés az evangéliumokban. Arról sem tudunk semmit, hogy akkor mit mondott Jézus Péternek. Péter sem beszélt később arról a találkozásról. Mindenesetre egyetlen tanítványnak sem volt olyan nagy szüksége arra, hogy Jézus felkeresse és megszólítsa, mint Péternek.
A kegyelem megnyilatkozása volt ez a találkozás. Péter annyit minden bizonnyal megtudott, hogy Jézus a történtek ellenére sem vetette el.
Tanulságok:
1. Aki Jézust keresi, az mindig többet kap, mint amennyit remél. Mária egy kedves halottat keresett és egy élőt talált.
2. Istennek minden megjelenése (gyülekezeti istentisztelet, bibliaóra stb.) annak a jele, hogy nem vetett el bennünket, sőt keres és akar minket.
3. Isten gyermekei is lehetnek süketek és vakok Isten dolgainak meghallására és meglátására. A tanítványok nem hallották meg Jézusnak azokat a szavait, amelyeket annak idején a feltámadására nézve többször is mondott, Mária Magdaléna pedig egyszerűen nem látott, amikor az angyalok és Jézus megjelentek neki. Szinte érthetetlen, hogy lehetünk mi is annyiszor értetlenek, amikor Isten üzenete pedig világosan szól hozzánk.
felhasznált anyag: www.presbiterképzés.hu
fotó: szerkesztő: Kis Szent Teréz Plébánia Keszthely
