Az írás Pünkösd ünnepének jelentőségét és a szeretet, megértés, tolerancia, valamint a gyűlölet közötti összefüggéseket tárgyalja.
Hazánkban úgy mint szerte a világban, Húsvét után a hetedik hét vasárnapján, a szentlélek kiáradásának emléklét ünnepli a keresztény ember, az Ószövetségi zsidó ünnepet, a Sávautot, az új kenyér ünnepét pedig a zsidó ember.
Ebben az időben ünnepeljük a tavasz érkezését a megújulást is egyben, összekötve sok-sok népszokás felelevenítésével, megtartásával. Az ünnepvárás varázsa, amely mindmáig eltöltötte az embereket, arra késztetve őket, hogy virágokkal, tavaszi zöldekkel, szívet-lelket melengető új reményekkel és az azokat támogató mindenféle játékossággal, de legfőbbképpen és mindenek előtt közösen hajtsanak fejet egy szokásnak.
Közös célok vállalásával deklarálják emberségüket, mások iránti tiszteletüket. Mert ha nem is mindig és mindenhol, kevés kivételtől eltekintve, nagyrészt és általánosságban ez volt a közelmúltig, napjainkig a normalitás, ez volt a szokás.
A két világégést megelőzően ütötte fel fejét a toleranciahiányos, másokat elfogadni nem akaró, és egyre nagyobb teret nyerő kirekesztő viselkedési norma. Szándékosan nem antiszemita illetve rasszista jelenségekről írok, azért mert írásom most nem erről szól, bár több vonatkozásban átfedés van a kirekesztő, az antiszemita vagy rasszista jeleségek között.
Antiszemitizmus már a bibliai időkben is tetten érhető volt, s elvezetett egészen a francia forradalom idejére Wilhelm Marr német antiszemita újságíró gyalázkodó féltudományos zsidó kirohanásáig, vagy a faji elmélet jeles úttörőjéig Houston Chamberlainig brit-német esszéíró, rasszista filozófus aztán napjainkig. Én mégis a kirekesztésről írok. Sajnos mára odajutottunk, hogy ezeket az ünnepeket, szintén – a sajnálatosan és helytelenül kialakult szokás alapján sokan – egyre többen – lenézik, degradálják, ahol lehet lekicsinyítik, más esetekben megalázzák. Elavult dolognak, az ebbéli múlt magunkhoz kötésének tartják. Ami sokak szerint a fejlődés gátja! Sokan sokféle irányzat mára erős ellenérvek hiányában, vagy csupán kényelemből szokássá tette, divattá lett a szeretet éles ellentéte a gyűlölet! Mint tudjuk a gyűlölet kialakulása nem percek-órák alatt alakul ki, azért hogy az emberben megjelenjen sokat kell tenni. De ha már megjelent és sajátja az embernek onnan már nincs visszaút! A gyűlölet a gyűlölt személy, vagy akár embercsoport vagy ideológia teljes elpusztítását jelenti. Nem ismer semmilyen más utat, ezért minden erővel azon kell dolgoznunk. hogy megakadályozzuk már csírájában a dolgot!
Összefüggést próbálok találni a két véglet a szeretet, a megértés, a tolerancia és a gyűlölet bekövetkezése között, és lám nem nehéz választ találni. A politika! A politika, a hatalom utáni mérhetetlen vágy, annak megtartása az oka mindennek, mondhatnánk ezt így egyszerűen, de sokkal árnyaltabb a kép.
Rá kellet jönnöm töprengésem közben, hogy maga az egyszemélyi ember semmivel sem ártatlanabb, érintetlenebb a közösség, vagy az őket képviselő a politikusoknál. Az egyszemélyi ember, az egyén felelős elsősorban mindenért, ami körülötte, ami érte, vagy ellene történik. Ha az egyén odafigyelne akár csak egy kicsit is arra, hogy mit mondunk és minek az okán, illetve kinek az érdekében, vagy érdeke ellen, máris közelebb kerülnénk a keresztényi Szentlélek kiáradásának fogalmához, vagy a Sávauthoz is. Mert mi is történt a Szentlélek kiáradásának napján, vagy mi történt akkor, amikor az Úr elrendelte a zsidóknak a három fő ünnepet?
Elszakadva most a vallási, bibliai magyarázattól, lefordítva hétköznapi szavakra az elrendeltetést, az történt, hogy a próféták, a szószólók, szóvivők fejében világosság gyúlt. Világossá vált számukra a hogyan, és milyen törvények alapján éljünk kérdése. Válaszokat kaptak, bizonyosságot, követhető és hosszútávra tervezhető életforma modelleket mutattak az embereknek. Ez a megvilágosodás, ez a lelki, eszmei, tudati kiáradás nagyon sokáig volt nagyon sok népnek etalon, követhető és vállalható életforma. Voltak emellett persze háborúk, voltak rossz emberek, rossz ideig-óráig rosszul működő diktatúrák és demokráciák, ám ezek a többséghez képest mindig csak elenyésző módon. Aztán Houston Chamberlain és több más európai politikus, vagy közéleti személyiség eszméin az 1900-as évek elején kezdődött, és Buchenwald, vagy Auschwitz lágererdejéhez, a táborok gázkamráihoz, az emberek, egy emberi faj kiirtásának vágyához vezetett. De így történt ez egy másik konstellációban is, egy másik sátáni despota birodalmában, Sztálin Szovjetuniójában. Emberek milliói pusztultak el származásuk, vagy vallásuk, eszmei kiállásuk miatt.
Nem tanultunk! Mára a multikulturális világmodell egészségtelen erőltetésének okán, ezek az eddig szórványosan előforduló problémák rövidebb történelmi pihenő után újra erőre kaptak . Houston Chamberlain eszméi, Sztálin alappolitikájának, Európa értelmezésének újjáéledését éljük. Emlékezzünk arra hogy Európa, sőt Amerika milyen elánnal tapsolt Daniel Cohn-Bendit Német-Francia állampolgár politikus Európai Uniós parlamenti képviselő keresztény ellenes kirohanásán, miközben szinte minden élő ember tudta, hogy korábban gyermeknevelőként pedofil módon viselkedett a rábízott gyermekekkel. De ugyanígy pedofil módon viselkedtek a katolikus egyházak felkent papjai, püspökei is világszerte.
Azon sem lepődünk meg már nagyon, ha az iskolában gyerek ver tanárt. Vagy ha a szülő a gyermeke „érdekében” agyba-főbe veri az iskolai pedagógust. Ki csodálkozik manapság a közmédiák elkurvulásán? Prostituálódtak az újságírók, a média vezetői éppúgy, mint a gazdaság szereplő mind! Pornográf, élvhajszáz módon lett elfogadott a korrupció, a testiség felmagasztalása. Ismét teret nyert a nyílt erőszak. Összefüggést látok Chon-Bendit verbális erőszakossága és Nyírő József földi maradványait újra temetők között, és Daniel Péter, Gyurcsány Ferenc díszbohóca között. Budapest utcáin védtelen, és ártatlan embereket vertek félholtra külföldről ideutazó horror turisták, egyikük Ilaria Salis ellen nem hogy büntetés nem született, hanem még inkább Európai parlamenti képviselőként pöffeszkedik és tovább ontja a megtorlás nélküli aljas gondolatait!
Párhuzamot látok abban, ahogy a magyar parlamentben elfogadottá vált a tények semmibevétele ellenzék vagy kormánypártok részéről. Pro és Contra úgy válik és vált ténnyé, hogy a díszbohócok szobrokat öntsenek le festékkel, míg mások más módon gyalázzanak meg síremlékeket. Moldova György, Kádár Jánost Szentistváni magaslatokba emelve avatta annak kőszobrát, amíg máshol erőszervezetek alakultak és alakulnak. Nyíltan rabolják ki állami felügyelet mellett az embereket. Visszataszító és ijesztő, hogy míg vezetőjük letartóztatásban van , a beosztottak, a végrehajtók tovább gyötrik az embereket. Szolgáltatók viselkednek és rendelkeznek sorsunkkal Néróként, és égetik fel maradék reményeinket is. Megdöbbentő, de a politika és Európa hallgat.
Nyakunkon egy újabb világégés lehetősége, de Európa hallgat, sőt megreguláz. Vígan köpköd a zsidógyűlölő, a Horthyt dicsőítő, majd az őt gyalázó, s Európa, a politika hallgat! Borzalmas, Ukrajnában, a közel keleten már égnek a fájdalom, a romlás, a végkifejlet lángjai, de Európa nem tüzet olt, hanem szít! Félek, Pünkösd okán Erdélyben a Parajdi tragédia árnyékában holnap nem a kegyelet, a gyász lángjai fognak égni, míg attól is félek, hogy a Csíksomlyói búcsú és a Jeruzsálemi, valamint szerte Európában a pünkösdi ünnepek okán atrocitások lesznek és felizzanak a gyűlölet zsarátnokai. Daniel Cohn Benditnek, az Európai Unió szankcionáriusainak, Daniel Péternek, a Houston Chamberlain követőinek üzenem, rész igazuk lehet, ám valamennyijüket figyelmeztetem, ne játsszanak a tűzzel, mert megégnek!
Gondolatim befejezendő, reménykedve arra kérem embertársaim, hogy Pünkösd okán, a Szentlélek kiáradásának emléknapján szakítsanak a hagyománnyal és ne várjanak az apostolok, a felkent papok útmutatásaira, vegyék kézbe életüket és állítsák meg a gyűlölet terjedését!
Az Úr is így szólt: ” Ábib hónap megszabott napján üres kézzel ne jelenj meg előttem!” Nos, én is ezt kérem! Ne jelenjetek meg üres kézzel: hozzátok magatokkal és vessétek el a megértés, a tolerancia magjait!
Szabó Árpád
