Miről? Multikulturális csődről, vagy multikulturális sikerről beszélhetünk? -teszem fel a kérdést!
Európában a gigantikussá duzzadt gazdasági, és politikai válság árnyékában, szükségesnek bizonyult új erők bevonása a problémák kezelése érdekében. A politika nem hezitált, hanem cselekedett, mert úgy vélték, hogy a szükségszerű új erők bevonása nem lesz ellentétes a korábbi a multikulturális, a jó gazdasági eredményeket visszaigazoló gyakorlattal. A problémát a hirtelen bekövetkezett, a korábbi erős és állandó ütemű erőbevonás megtorpanása okozta, és ez lett minden baj forrása!
2012 nyarán egy német hölgyismerősöm azt mondta, hogy a multi kultúra megállt a német ajtókban. Ajtón belül,- legalábbis az ő családjában remekül működik, -de ajtón kívül rengeteg gond van vele!
Hittem is, nem is, amit az ismerősöm akkor mondott, de aztán nem sokkal ezután úgy alakult az életem, hogy lett összehasonlítási alapom. Lett rálátásom a kérdésre, mert munkámból kifolyólag sok éven át élvezhettem Németország és Ausztria vendégszeretetét. Egyáltalán a német és osztrák mindennapok megtapasztalása során kezdtem megérteni, hogy mit is jelent valójában a gyakorlatban a multikulturális életszemlélet, és az azt lépten-nyomon népszerűsítő politika.
Akkor, 2012-ben még bátran lehetett hinni abban, hogy Németországgal az élen sok térségbeli, főleg nyugateurópai ország, jó húsz évvel járt előttünk egy multikulturális Európa létrehozásának terén. Mi magyarok és még pár, a vasfüggönyön inneni ország jó nagy lemaradásban volt ezen a téren. Volt tanulni valónk, és volt honnan ellesni a jót, elvetni a rosszat.
Ezt hittük mindnyájan akkor. Hittük, mert nem láttuk a fától az erdőt! Mert a firhang ( németül: Vorhang ) mögé rejtett problémák nem voltak publikusak a népek előtt, jószerivel nem kellett azokról tudni senkinek sem.
Gondoltuk,… megtanulhatnánk azt a gazdasági szerkezet, amit mi is átvehetnénk, megfontolhatnánk a különböző művészeti irányok, irányzatok integrálását a saját irányzatainkba, nem elhanyagolva a nemzeti értékekre épülő saját, jellegzetesen autonóm kultúránkat sem. Aztán erőt, ötleteket meríthetnének politikusaink kis hazánk ebbéli felemelkedésének érdekében.
Igen ezt gondoltuk!…
Akkor Európa többsége, talán a németeket kivéve, … egységes Uniót akart. Az akkor javasolt európai kötvények, bankunió mindenkinek, mindenki számára, amelyek bevezetése a többség véleménye szerint megoldotta volna az akkori problémákat. Elindulhatott volna az örök időkig tartó fejlődés! Beindulhatott volna a gazdaság motorja, és kb. úgy 4-5 év alatt utol is értük volna magunkat.
Gondoltuk. Igen, sokan ezt gondoltuk!
Christina Lagarde az IMF vezetője is támogatta, sőt sürgette a dolgot. Ám Merkel asszonynak és a németeknek természetesen nem tetszett a javaslat, mert mi, gyorsulásunk lelassulási ellenreakciót váltot volna ki a a német gazdaságból. Mint később kiderült, – mondták ők, a németek, – igazuk volt! Valós és reális volt a félelmük. Németországnak nem volt elegendő ereje ellenállni ennek az nyomásnak és megkezdődött a gazdaság lassú, máig tartó romlása.
Németországnak vagy élére kellett volna állni egy olyan kezdeményezésnek, ami túl mutatott volna azon a ponton, amikoris az addigi gyakorlatot akarták -plasztikázva -újra és újra eladni a világnak ahelyett, hogy védelmet építettek volna ki a settenkedő romlás ellen. Németországnak inkább egy új szuperállam létrehozásával kellett volna reagálni a kihívásra, annak vezetőjévé kellett volna fejlődnie, mert ha nem, akkor bukik és bukott minden államostól, pénzestül!
Ez történt!
Ez történt, mert a németek és -ma már látjuk- sok más nyugati, északnyugati ország is a meglévő, vagy mások által rájuk erőltetett kollektív bűnösség lelkiismeretére hivatkozva, olykor-olykor azt túldimenzionálva inkább az ellenőrizetlen és szabadjára engedett migrációt választották, a realitás és a korábban jól ellenőrzött multikulturális gyakorlat helyett. Inkább választották az „arcfelvarrást” a realitás helyett! Fürödtek a múló szépben és gyönyörben.
De végül is, hogy jön ide a multikulturális eszme és annak, az akkori, 2012 – es évet megelőző status quo-ja? Létezett-e egyáltalán ez a bizonyos status quo? Mert bizony megnézve a legtöbb fejlett európai államgazdasági szerkezetet, – meg kell állapítani, hogy a nagymértékben törökországi, majd később a balkáni pokolból menekült és az Unióban letelepült aktív réteg igen komoly gazdasági potenciált visel máig. ( politikai befolyásuk is egyre nő, …sőt!) Európa gazdasági motorjának üzemben tartásában szerepük a legnagyobb volt! Nem kellett azokban az években sokat menni, utazni, elég volt pár száz kilométer és daruk ezreinek, tízezreinek a látványa fogadta az arra haladót. Minden épült, mindenhol, és mindenütt munkásemberek sürögtek-forogtak. Lüktetett az élet, pezsgett, hemzsegett a már-már félelmetessé fejlődött vendégmunkás és letelepedni akaró emberáradat.
A gazdaság működött, a társadalom is, kisebb nagyobb ütközések ellenére minden a legnagyobb rendben volt.
Legalább is ezt hittük!
Szuperül mentek a dolgok még akkor is, amikor első gongütésként Merkel asszony a korábbi álláspontját revideálva jelezte, hogy egy idő után már nem kívánja mindenáron pátyolgatni a mértéktelen költekezést, ( főleg ha ebben a konstellációban a multikulturális integrációra költött pénzekre gondolunk ) és mégis működött a dolog, mindaddig, amíg az egyszerű nép el nem kezdte forszírozni, hangoztatni azt a nem éppen szalonképes véleményét, miszerint jó dolog ez a multikulturalizmus mindaddig, amíg nem lépi át a küszöbünket,… amíg kint marad az ajtónkon kívül! A külföldi, a határon átjáró, vagy a betelepült csak addig jó, ameddig nekünk dolgozik, de ne lépjen, egyáltalán ne lépjen a hálószobánkba!
Így volt! Így láttuk, így tudtuk!
Aztán az már más kérdés volt, hogy az inkriminált közeg már réges-régen belépett az akkori hálószobákba, és már régen túl volt a szülőszobák vegyesen izgalmas percein, óráin!
Az első generációk, amelyek a multikulturális eszme égisze alatt fogantak, 2012-14-re már kikerültek a középiskolai padokból, akkorra már sokuk nagyon-nagyon sokra vitte,… nagyon magasra kerültek! Ez a réteg megkerülhetetlenné vált! Olyanná lett, mint a levegő, nem létezhetett nélkülük az élet! A német gazdaság testének egyfajta szimbiótái lettek, olyanok, akik kimetszésére a gazda test halála, elpusztulása nélkül nincs lehetőség!
Ez így volt, mi is így láttuk. Sakk-Matt!
Egy birodalom, egy multikulturális európai szuperbirodalom vajúdásának voltunk tanúi és részesei, amely birodalmon belül lenni biztonságot és egyben, de jó lelkiismerettel vállalt elkötelezettséget is jelentett! Kimaradni belőle – bizonyos (főleg gazdasági) értelemben – őrültség, és bizonytalanság, míg nemzeti, népnemzeti szempontból értelmetlen virtus lett volna. Arra a virtusra és hitvallásra, ami akkor nekünk magyaroknak- szinte minden magyarnak a sajátja volt, most is, napjainkban is nagy szükség lenne!
Ténykérdés, kár róla álmodozni, hogy a kora középkor Károly Róbert és Nagy Lajos irányította Magyarország ereje és Európai presztízse, elveszett, hol van már? Hol van már a tavalyi hó?
És itt van Orbán Viktor, aki akkoriban, abban az időben 2012-ben, az erőből való virtuskodás mellett, meglepően ugyan, de erőpolitikát kezdett gyakorolni, ami sokunk számára riasztó volt! Riasztó és félelmetes, mert attól tartottunk, hogy a nyugati országok egyszer csak majd megunják a dolgot és erőből lenyomnak bennünket. Sajnos a kormány hallgatása akkoriban, a leginkább antiszemita megnyilvánulásokra pofon volt mindannyiunk számára, még akkor is, ha sokan értettük, és tudtuk, hogy szuverenitásunk védelmét nem lehetett másképpen jól artikulálni! Kellett a messzire hallatszó szó!
Mi tudtuk ezt és ki is mondtuk! Nem akarjuk ezt, és nem leszünk része semmilyen multikulturális beágyazódásnak, mi másfajta Európát akartunk és akarunk amúgy ma is!
Ezt érzetük, ezt vettük ki a kormány akkori hozzáállásából! Pró és kontra, ment a vita rólunk világszerte, de mi nem engedtünk a negyvennyolcból! Ormos Mária azt mondta: Horthy nem volt fasiszta, nem volt antiszemita, de azért szobrot ne állítsunk neki. Sok mindenben, például a zsidókérdésben, ha nem is mocskos a neve, de nem is hófehér!
Ormos Máriának igaza volt! És igazuk volt mindazoknak, akik akkor azt sérelmezzük, és azt láttuk, kritika nélkül nem tudtuk elfogadni, hogy a kormányunk, nem akarta sem a multikulturális változást országunkban, sem a „birodalmon” belül, és jószerivel sem a kívül maradást, sem az Európai szabályok elfogadását. De eközben folyton-folyvást a pénzért, az Európai Uniós pénzekért rinyált. Mi Magyarok nem ilyenek vagyunk! Mi nem vagyunk olyanok, akik alamizsnáért sírnak! Mi büszke nemzet vagyunk! De a fentiek alapján mégis úgy tűnik, hogy multikulturális államot nem akartunk, de Európa pénzére azért találtunk és találni akartunk elfogadható indokot! Ez volt a Magyar cifra!
És jött 2015, a migrációs robbanás…
A cikk: 2015 től napjainkig. A migráció hatása társadalmainkra,– hamarosan folytatódik ugyanitt!
A szerző: Szabó Árpád
