Fiatal művész számára – különösen, ha nem intézményi keretek között, mestereket követve járja alkotói útját – a tehetség önmagában nem elegendő. A szorgalom, az alázat és a belső elhivatottság együttes jelenléte elengedhetetlen ahhoz, hogy a művészi pálya valóban kiteljesedhessen. Giotto öröksége is inspiráló lehet a fiatal alkotók számára.
Vollein Ferenc, bár még csupán 25 esztendős, már hosszú ideje tanúságot tesz arról, hogy birtokában van mindazon képességeknek és emberi kvalitásoknak, amelyek egy hiteles és maradandó életmű alapjait képezik. Hatvannyolc önálló kiállítása, több mint száz köz- és magángyűjteményben őrzött alkotása, rangos díjai és ösztöndíjai, valamint I. Ferenc pápa személyes audienciája mind-mind egy kivételes pálya ívét rajzolják ki.
Vollein Ferenc festőművész
Ez az album – Színek az égből címmel – immár a negyedik művészeti kiadványa, s egyben a legteljesebb, legreprezentatívabb válogatás az elmúlt fél évtized munkáiból. A cím önmagában is beszédes: utalás az isteni kegyelemre, a kapott talentumokra, s egy hittel élő alkotó hálájára, aki művein keresztül kíván tanúságot tenni az értékekről és a transzcendensről.
A kötetben szereplő több mint száz festmény elsősorban szakrális témákat dolgoz fel – Jézus és a szentek életének eseményeit –, valamint balatoni tájakat és legendákat, továbbá toszkán és dél-olasz vidéki pillanatokat örökít meg. Külön figyelmet érdemelnek azok az alkotások, amelyek az antikvitás vagy a kereszténység szent történeteit pannon (balatoni), illetve újabban itáliai környezetbe helyezik. Ezek a művek az elmúlt évek során Vollein Ferenc védjegyévé váltak, akárcsak egyre karakteresebb, egyedi stílusjegyei.
Giotto munkásságának hatása érezhető a kortárs művészek alkotásaiban is, amelyeket a hagyományok tisztelete és az újító szellem egyesít.
A köszöntőket követően az alkotói hitvallás is helyet kapott a kötetben, amely nemcsak betekintést enged a festő műhelyébe, hanem egyben a naiv művészet melletti elkötelezett kiállásként is értelmezhető. A gazdag képanyag mellett két elemző tanulmány, egy pályakép és az eddigi művészi út áttekintése, valamint archív fotók teszik teljessé az albumot.
Hálás szívvel köszönöm mindazok támogatását és közreműködését, akik hozzájárultak e kiadvány megszületéséhez. Kívánom, hogy olyan szeretettel fogadják Vollein Ferenc Színek az égből című albumát, amilyennel elkészült és most átnyújtjuk Önöknek.
Szemes Péter esztéta
Vollein Ferenc: Csoda Fonyódon
Nem kötelezte el magát divatos irányzatok mellett, és nem szegődött akadémikus mesterek tanítványául sem.
Önálló úton haladva, önképzéssel, példás kitartással és szorgalommal, valamint választott, szép hivatása iránti mély alázattal formálta és tökéletesítette művészetét. Mindezt örvendetes termékenységgel tette: az elmúlt évek során nemcsak témavilága bővült, kompozíciói váltak egyre gazdagabbá és színesebbé, hanem mesterségbeli tudása is folyamatosan csiszolódott. Minden egyes alkotásán ott a sajátos, összetéveszthetetlen egyediség pecsétje.
Van azonban egy másik, talán még fontosabb hajtóereje is művészetének – erre utal az album címe is. A kapott talentumok mellett a hit ereje az, amely táplálja és vezérli egész festői munkásságát. Giottóhoz hasonlóan ő is Isten dicsőségére alkot. Művészetében a szép, a jó és az igaz egysége jelenik meg, mégis az élet teljességét tükrözi vissza. Műveiben rend uralkodik, amely nem a szabályok kényszere, hanem a belső harmónia megnyilvánulása.
Vollein Ferenc festészetére Fülep Lajos művészetfilozófiai fogalomrendszere is kiválóan alkalmazható. A fiatal festő mindenfajta mesterkéltségtől mentesen, szinte gyermeki természetességgel, több száz színt alapszínként használva képes megragadni és feltárni a befogadó előtt a teremtett világ megszentelt, átlényegült valóságát – a haza gyönyörű, belső fényben ragyogó arcát.
Műveiből derű, életöröm, valamint Isten művének mély tisztelete és szeretete sugárzik. Festészete olyan életérzést közvetít, amelyet az ókori epikureus filozófusok ataraxiának, a lélek derűjének neveztek. Végső soron úgy vélem, hogy Vollein Ferenc festészete képes feltárni a befogadó előtt a tények mögött rejlő mélyebb valóságot.
Dr. Zóka Péter
Vollein Ferenc: Az apokalipszis lovasai
A festészet egyidős az emberiséggel – örök lelki táplálékunk, legmélyebb gondolataink és érzéseink kifejezőeszköze. A képzőművészeti alkotások képesek arra, hogy megörökítsenek egy-egy pillanatot, eseményt vagy gondolatot – de valójában ennél sokkal többet nyújtanak. Nem csupán azt mutatják meg, ami megtörtént, hanem azt is, ahogyan az alkotó megélte, értelmezte az eseményeket – vagy ahogyan azok történhettek volna. Ez a belső többlet az, ami egy festményt értékálló, egyedi műalkotássá nemesít.
Vollein Ferenc, a mindössze 25 éves fiatal művész gyermekkora óta foglalkozik festészettel, és már most hazai és nemzetközi szinten is figyelemre méltó sikereket ért el. Kiemelkedő teljesítményét jól példázza, hogy Ferenc pápa számára készített festménye elsőként került be a kortárs magyar festők közül a Vatikáni Múzeum magángyűjteményébe.
A Színek az égből című képzőművészeti album – fiatalkora ellenére – már a negyedik kötete. Aki fellapozza ezt a könyvet, vagy ellátogat Vollein Ferenc valamelyik kiállítására – akár személyesen, akár online –, nem csupán páratlan művészeti élményben részesül. Nemcsak a kortárs neoreneszánsz irányzat sajátosságaival ismerkedhet meg, hanem bepillantást nyerhet az alkotó gondolatvilágába, az általa képviselt értékrendbe is.
Ferenc képeinek fő témái a Szentírás történetei, a magyar történelem eseményei, valamint a Kárpát-medence, különösen a Balaton csodálatos tájai. Ezek a motívumok számos ponton összekapcsolódnak, és a festmények sorozata együttesen alkot egy olyan egységet, amely a hit, a magyarság és a hazaszeretet mély üzenetét hordozza.
Vollein Ferenc kivételes érzékenységgel és művészi erővel képes színekbe és formákba önteni mindazokat az értékeket, amelyek identitásunk alapját képezik – amelyek magyarrá, európaivá és kereszténnyé tesznek bennünket.
Kérem Önöket, hogy olyan szeretettel és nyitottsággal lapozzák végig e kötetet, amilyennel Vollein Ferenc készítette ezeket a remekműveket.
Prof. Dr. Kásler Miklós
Vollein Ferenc: Toszkán képeslapok sorozat
Művészi hitvallásom
A negyedik képzőművészeti kiadványom megjelenése 21 éves képzőművészként számomra hatalmas megtiszteltetés – ugyanakkor komoly felelősség is. Ebben az albumban a festményeimen keresztül egy képzőművészeti iskola törekvéseit és a naiv művészet legfontosabb jellemzőit foglalom össze. A naiv irányzat képviselőjeként a magyar képzőművészet történetében először adhatok ki ilyen nagy terjedelmű és jelentőségű összefoglaló munkát – az EMMI, Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr és Fekete Péter államtitkár úr támogatásával.
Az albumnak a „Színek az égből” címet adtam, mert színeimmel és formáimmal az Isten által teremtett világ szépségét és gyönyörűségét szeretném visszaadni. A színek eredetisége és egyedisége számomra mindig kiemelt fontosságú volt. A hagyományos, számomra már-már elavultnak tűnő színelméletek az ókorban születtek, a reneszánsz és a kora újkor frissítette fel őket, majd a 20. század első felében zárták le különféle művészek és teoretikusok.
Arisztotelész négy ősszínt különböztetett meg, Sir Isaac Newton az 1600-as években is foglalkozott a színek tanulmányozásával. 1810-ben jelent meg Johann Wolfgang Goethe „Színelmélet felé” című alapműve, amelyben megalkotta a hat színből álló színkört. A 20. század elején Johannes Itten, a Bauhaus iskola tanára, Goethe színkörét 12 osztatúvá bővítette. Szerinte három alapszín létezik: sárga, vörös és kék, a többi ezek árnyalataiból tevődik össze. Az ő elmélete szerint léteznek elsődleges, másodlagos és harmadlagos színek.
Magyarországon az utóbbi évtizedekben Itten színelmélete vált meghatározóvá a képzőművészeti egyetemeken. Ennek következtében a magyar festők által alkalmazott színek, kontrasztok és árnyalatok között sok a visszatérő elem és hasonlóság.
Az én festészeti technikám azonban nem követi a hagyományos színelméletek előírásait. Új színkeverési technikákat, színkombinációkat és árnyalatokat alakítottam ki. Számomra például nincs „középkék” vagy „átlagkék” – a kék különböző változatait (cölinkék, azúrkék, kobaltkék, párizsi kék, ultramarinkék, türkizkék, királykék stb.) önálló színeknek tekintem. Ezeket soha nem keverem egymással, mert tompítanák egymást, fakóvá és jellegtelenné válnának. Én ezeket alapszíneknek tartom, és kizárólag fehérrel keverem őket. Így 50–60 alapszínnel dolgozom, amelyekből 300–500 különböző árnyalatot tudok létrehozni. Ezért a színeim tiszták, tükrösek és élénkek.
Csontváry Kosztka Tivadar is teljesen új színelméletet, színkeverési technikát és alapanyagokat alakított ki magának – csakúgy, mint kortársa, Szinyei Merse Pál. A korukban az akadémikus, hivatalos képzőművészet képviselői értetlenül és elutasítóan fogadták újításaikat, de az idő őket igazolta.
Természetesen az sem mindegy, hogy az egyes színeket milyen összetételben és árnyalatban alkalmazom egymás szomszédságában. Szeretem a különleges és egyéni színkontrasztokat. Véleményem szerint egy festmény színvilágának, színegyüttesének önálló világot kell élnie.
A színek mellett rendkívül fontosak a témák és a formák is. Úgy gondolom, hogy e három elemnek teljes összhangban kell lennie. Ha például sokalakos festményt készítek, nem figyelek annyira a részletek kidolgozására, mint egy portré esetében. Többalakos képeknél mindig szem előtt tartom a nagy reneszánsz mesterek – például Sandro Botticelli és Raffaello Sanzio – tanításait, különösen a szem–kéz–arc összjátékára figyelve.
Festészeti témáimnál mindig törekszem a változatosságra és a színességre. Képtelen lennék mindig ugyanabban a témában alkotni, mert ez kiöli az emberből a kreativitást és az alkotókedvet. Ezért soha nem festettem képet rutinból. Természetesen – a Balaton szülötteként – hozzám a Balaton áll a legközelebb. Megfestettem már minden évszakban és napszakban. Számomra a Balaton Magyarország és a szabadság jelképe.
Itt születtem, gyermekkoromat, kamasz- és ifjúkoromat is itt töltöttem. Mindig figyelem a Balaton fényeit, színeit, hullámait – és mindig gyönyörködöm bennük. Betöltekezem velük. Véleményem szerint csak az tud igazi balatoni tájképet festeni, aki már hosszú ideje együtt él ezzel a tájjal, annak minden rezdülésével. Mindig odafigyeltem a nagy balatoni festőelődök munkásságára: a Kossuth-díjas Egry Józsefre, Udvardi Erzsébetre és a kortárs, Salföldön élő Somogyi Győzőre, a Nemzet Művészére.
A balatoni táj mellett már gyermekkoromtól kezdve különösen érdekeltek a Balatonhoz fűződő legendák és mondák is. Nemcsak Eötvös Károly Balatoni utazását és Lipták Gábor Aranyhíd című gyűjteményét olvasgattam, hanem már gyermekként meghallgattam a nagy balatoni öregek elbeszéléseit és történeteit is. Emellett tüzetesen megvizsgáltam a Balaton és környéke népművészetének, pásztorművészetének alkotásait is.
21 évesen örömmel tölt el, hogy a magyar képzőművészet történetében nekem van a legteljesebb, mintegy harminc balatoni mondát feldolgozó festménysorozatom.
Témáim között kiemelt helyet foglal el a szakralitás is: az Ó- és Újszövetség világa, Jézus, Szűz Mária és a különféle szentek alakjai. Ezt a kincset már gyermekkoromtól kezdve őrzöm és hordozom magamban. Ebben a témában is saját szín- és formavilágommal próbálom megvalósítani művészi elképzeléseimet.
Sokat segítettek ebben az itáliai tanulmányutak, amelyeken 2015 és 2020 között Észak-, Közép- és Dél-Itália legjelentősebb képzőművészeti emlékeit és múzeumait járhattam be. Voltam Velencében a Galleria dell’Accademiában és a Dózse-palotában, Pisában a Csodák mezején, Firenzében az Uffiziben és a Pitti-palotában. Megtekintettem a Medici-kápolnát, Rómában a Borghese Galériát, a Capitoliumi Múzeumot, a Vatikáni Múzeumot és Képtárat, valamint Nápoly múzeumait is.
Ezek során figyelmesen tanulmányoztam a kortárs olasz képzőművészetet, különösen annak hozzám közel álló irányzatát, a naiv neoreneszánsz iskolát. Rájöttem, hogy mennyi közös vonásunk van – hiszen ez az irányzat nemcsak Olaszországban, hanem Latin-Amerikában is rendkívül népszerű, modern és elfogadott.
Ezért részvételem a 2016-os Szent Márton év alkalmából a pápai audiencián, valamint Szent Márton megkereszteli édesanyját című festményem bekerülése a Vatikáni Múzeum és Képtár pápai magángyűjteményébe – első és egyetlen kortárs magyar festőművészként – szoros összefüggésben áll ezzel, és talán nem is volt véletlen.
Ugyanakkor felfedeztem Toszkána és Dél-Olaszország tájainak szépségeit is. Különösen megragadott az Amalfi-part mediterrán festészetének gazdag tematikája és varázslatos színkezelése. Ott jöttem rá, hogy ez a világ mennyire hasonlít az enyémhez. Ezeket a tájakat több alkotásomban is megörökítettem a kiadványban.
Olaszországban értettem meg – Molnár C. Pálhoz hasonlóan –, hogy a mediterrán világ a reneszánsz hagyományaival együtt mennyire közel áll hozzám. A szakírók naiv festőként tartanak számon. A „naiv” szóról azonban sokaknak a butácska, félművelt, a világra alig nyitott, beszűkült tudatú ember jut eszébe – sőt, gyakran a giccs is. A naiv festészet a 19. század végéig, a 20. század elejéig „nem is létezett” a hivatalos képzőművészeti iskolák nézetei szerint.
Pedig már a híres barlangrajzokat és sziklarajzokat is naiv művészek készítették. Névtelen naiv művészek szobrai díszítették a középkori román és gótikus katedrálisokat. Picasso nevéhez fűződik a naiv művészet beemelése a modern művészetek közé – ő fedezte fel az ősi afrikai művészet erejét, és Henri Rousseau, a magányos francia naiv művész jelentőségét is.
Vollein Ferenc: Toszkán képeslapok sorozat
A naiv művészeket sokáig „vasárnapi művészeknek” nevezték, mert általában csak szabadidejükben festettek – önmagukat szórakoztatva, közvetlen környezetüket és vágyaikat ábrázolva.
A naiv művészetről eddig a legteljesebb és legátfogóbb feldolgozást Nathalia Brodskaya készítette el (Naiv művészet). Egyrészt elhelyezte a naiv művészetet a képzőművészet történetének folyamatában, másrészt kijelentette, hogy a naiv művészet az avantgárd egyik legjelentősebb és legfontosabb irányzata – nemcsak Európában, hanem világszerte. (Sajnos Magyarországon ez sosem kapott kellő figyelmet.)
Brodskaya szerint a naiv művészek azok, akik:
- nem részesültek felsőfokú, hivatalos képzőművészeti egyetemi képzésben,
- nem tartoznak egyetlen meghatározó és elterjedt képzőművészeti irányzathoz sem,
- alkotásaikat nem a hivatalos akadémikus intézményrendszer keretein belül hozzák létre,
- műveik kiemelkedő művészi színvonalat képviselnek.
A szerző másik fontos megállapítása, hogy a naiv művészek mindig a hivatalos, akadémikus iskolákkal és rendszerekkel, valamint a modernista–elitista irányzatokkal (absztrakt, posztmodern, neoavantgárd) szemben határozzák meg önmagukat.
Magyarországon az akadémikus és hivatalos képzőművészeti intézmények részéről sajnos még mindig nagy a bizalmatlanság és elutasítás a naiv művészet irányában – különösen a fiatalabb nemzedékek esetében. A berögzült felfogás szerint a naiv művészek csak felnőtt korukban kezdhetik el alkotói tevékenységüket. Én viszont már gyerekkorom óta ennek a stílusnak a jegyében alkotok.
Mindig megmosolyogtam azokat a művészeket, akik felnőttként próbálták utánozni a gyermeki látásmódot. Én ezt gyermekként kezdtem, tehát nekem soha „nem kell lemennem” felnőttként gyermekbe. A naiv művészet nem azonos a mesterkélt alkotói infantilizmussal!
Másrészt az „irányadó” akadémikus iskola – egy félreértelmezett magyarságszemlélet jegyében – a naiv művészetet gyakran annak népies irányzatával azonosítja. Csak ezt az irányzatot támogatják és ismerik el organikus nemzeti művészetként. Nem véletlen, hogy az MMA képzőművészeti tagozatának egyetlen jelentős, a naiv irányzatba sorolható magyar képzőművész sem tagja.
Én viszont a balatoni tájakat, a Balaton legendáit és mondáit, valamint a szakralitást, a toszkán és dél-itáliai tájakat feldolgozó festményeimet legalább annyira magyarnak és teljes értékű művészi alkotásnak tartom, mint a Kecskeméti Naiv Művészeti Múzeumban található műveket vagy a Vigadó népies naivokat bemutató időszaki kiállításait.
A „hivatásosok” elutasítása a naivok felé abból is fakad, hogy a naiv művészek nem járták végig a hivatalos képzőművészeti felsőoktatásból induló, kitaposott utat – a művészi hierarchia lépcsőfokait, a szamárlétrát. Így természetesen nem lehetnek részei a hivatalos mentoráló–patronáló hálózatnak és intézményrendszernek.
Ha ez mégis valamilyen okból megvalósulna, azzal megszűnne a művészi autonómiájuk, a naiv művész létük. Továbbá a naiv művészek többsége – a fentiek miatt – nem tagja a különféle hivatalos képzőművészeti egyesületeknek és érdekvédelmi szervezeteknek (pl. MAOE, MFT, FKSE stb.). Ez pedig rendkívül megnehezíti az érdekérvényesítésüket.
Ennek fényében különösen megtisztelő és fontos állomás számomra az EMMI támogatása. Ez nemcsak személyesen nekem jelent sokat, hanem az egész magyarországi naiv művész társadalom felé is fontos gesztus – egy nagy hiány pótlása.
Hát akkor kik is vagyunk mi, naiv művészek?
Ránk általánosságban az egyszerűség, a hitelesség, a spontaneitás, az életteliség, az élénk és vidám színek, valamint az éles körvonalú, egyszerű formák használata jellemző. Szeretjük a szabad ötleteket, a kötetlen kreativitást, hiszen nem kell alkalmazkodnunk a hivatalos képzőművészeti iskolák formai, hangulati és színelméleti előírásaihoz.
Szeretjük, ha alkotásaink – színeink, témáink és formáink – odavonzzák a befogadót, aki műveinkben önmagára és az őt körülvevő világra ismerhet. Műalkotásainkra jellemző a természetes egyszerűség, a teremtett világ titkos, észrevétlen szépségeinek felfedezése.
A naiv művészek olyan világot ábrázolnak, amelyet a mindennapi ember ugyan lát, de nem vesz észre. Ezért autonóm stílusjegyeket alakítunk ki, soha nem követünk divatos stílusirányzatokat vagy neves elődöket, tanárokat, mentorokat. Én azt tartom igazi képzőművésznek, akinek művein ott van saját művészi világának egyértelmű kéznyoma – amit a nagyközönség akkor is felismerne, ha nem lenne aláírva.
Számomra az alkotás folyamata nem a hivatalos képzőművészeti iskolák elvárásainak való megfelelési kényszert, nem a rutinszerűvé süllyedt megélhetési nyűgöt jelenti, hanem a szabad alkotói önmegvalósítás lehetőségét. Művészetfilozófiám szerint a festészet a művészi önkifejezés legszentebb formája, amelyben mindig örömömet lelem.
A színeimet nem az emberektől kaptam, hanem a Teremtő Istentől – ajándékként. Ezért alkotásaimmal az általa teremtett világ szépségét próbálom felfedezni, láttatni és újraformálni.
Vollein Ferenc
Hamarosan következik: 2025 október. Balatonörs. Interjú Vollein Ferenc festőművésszel
