Ez a kurta kis novella egy erdei gombászás élményét meséli el. Az író leírja, hogyan sétált az erdőben, keresve a gombákat, és milyen nehézségekkel találkozott, például a disznók által feltúrt területekkel. Végül talált néhány szép rókagombát és sárga korallgombát. Miután visszatért a szállására, elkészítette a göcseji tárkonyos gombalevest, részletesen leírva a főzés folyamatát. Az író megemlíti, hogy bár nem tud olyan művészien írni az ételről, mint Krúdy vagy Mikszáth, de a főzés számára a szabadságot és az önként vállalt száműzetést jelenti a koinyhába.. Végül egy anekdotát oszt meg Mikszáth kedvenc leveséről, amit ürühúsból és zöldbabból készítenek.
Ökörnyálban úszott lábam előtt az erdő aljnövényzete, miközben a nap erőtlen sugarai be-bekukkantottak a fák közé. Hűvös volt, ezért összébb húztam magamon a dzsekimet, és mélyebbre nyomtam fejemben a kalapomat. Szokásomhoz híven, – bár jól ismertem a helyet – körbe vizslattam, disznó túrást kerestem. Pár lépés után tőlem nem messze fel is fedeztem nyomait egy kisebb kondának, akik valószínűleg egy egész gombatelepre lelhettek, mert igencsak nagy területen volt feltúrva az aljnövényzet. Nem sok kellett ahhoz, hogy megállapítsam a keserű tényt, itt bizony egy fia gombát sem találok. Fél órai gombászás után pár kékhátú és egy vén, csiga rágta vargánya búslakodott a kosaram alján.
A nap egyre erősebben tört be a fák közé, ezért megálltam, és könnyítettem a ruházatomon. Kulacsomból ittam pár kortyot, aztán újabb, általam ismert terület felé vettem az utamat. Vízmosások délre néző oldalain, ott, ahol a disznók nem járnak, találtam pár gyönyörű mosolygó, makk egészséges rókagombát. Mikszáth Kálmán nyelvezetén „csirkegombát.” Majd ettől a helytől nem sokkal messzebb egy termetes sárga korallgombát, – tájnyelven seprűgombát, – aminek igencsak megörültem. Kilenc felé járt az idő, amikor kiléptem az erdőből és kismotoromra pattanva elindultam a szállásomul szolgáló erdészházhoz.
Korábbi gombászásomhoz viszonyítva nem volt figyelemre méltó a fogásom”, de azért éppen elegendő volt egy igazi göcseji tárkonyos gombaleveshez. Egy üveg hideg sör elfogyasztása közben elintéztem teendőimet az erdészház körül, majd nekiálltam az ebédem elkészítéséhez. Szalonnát daraboltam, majd pirítottam a lábasban, eközben az otthonról hozott, és már konyhakész zöldségeket, a sárgarépát, a fehérrépát felkarikáztam, majd az aranysárgára pirult szalonnához öntöttem. Került bele fokhagyma, egy kis fej vereshagyma reszelve, só, bors, egy csapott evőkanál őrölt édesnemes paprika Majd egy pár szál petrezselyemzöldet, és az ugyancsak otthonról magammal hozott fagyasztott medvehagyma csokrot vágtam a párolódó zöldségekhez.
Pár perc kellett ahhoz, hogy a kevéske gombát megtisztítsam, és „öregre” darabolva az edénybe dobjam. Kis vizet öntöttem rá, majd úgy tíz percig lefedve pároltam. Eközben házi tarhonyát, „reszelt tésztát” pirítottam a sütőben, amit hamarosan bele is raktam az edénybe. Egy órai főzés után beleraktam még egy darabka babérlevelet, egy csipet tárkonyt, és a liszttel elhabart tejfölt, aztán befejezésképpen egy fél citrom levét csavartam bele. Még pár perc kellett az után sózáshoz és máris kész lett az Igazi, göcseji erdei gombaleves.
Krúdy nyomdokaiba nem léphettem, nem írhattam olyan művészettel erről az általam készített ételről, és magáról a főzésről, mint Ő, vagy akár Mikszáth, de nem is ez volt a célom. A szakács műve ugyebár múlandó’, mert minél jobb, és ízletesebb egy étel, annál hamarabb lép a mulandó dolgok sorába. A szívvel főző embernek a konyha egyszerre jelenti a szabadságot és az önként vállalt száműzetést, – írja az 1690-es évek végén megjelent első nyomtatott magyar nyelvű szakácskönyv monográfusa.
Még valamit! Mikszáth nagyon szerette a hasát. A nagy Palóczról elnevezett kedvenc levesét ürühúsból, gyenge zöldbabból és csipetkéből készítették. Ha hinni lehet a mendemondának, pukkadásig, „bendő repedéséig” tudta magát enni belőle. Ígérem, legközelebb amint be tudok szerezni egy kis ivartalanított juhhúst, megfőzzük együtt!
a szerző
