Többekhez hasonlóan én is gyütt-mentnek számítok a faluban. Négy éve lakunk itt csendben, szeretetben. Három felnőtt gyermekünk, és két gyönyörű kislány unokánk van. Próbáljuk élvezni a nyugalmat, csendet…rászolgáltunk már tapasztalt korunk miatt is, meg azért is, mert aktív munkával teltek eddigi éveink. Most már ideje a hobbinak, kedvtelésnek élni, tartalmasan kihasználni a még hátra lévő időt.
Hivatásom a gyermeknevelés volt, negyven évig dolgoztam óvodapedagógusként EGY! óvodában. Végig járva a szakmai ranglétrát, ( voltam kilenc évig általános vezető helyettes, amikor 27 csoport 630 gyermekének,-szülőjének, 93 dolgozójának kellet ismernem az életét, megértenem a lelkivilágát, felismernem a megoldások lehetőségeit, sokszor már kiszáradt szemekkel bújni-és befogadni az aktuális törvényeket, statisztikákat…) rájöttem, hogy a gyermekek nevelésében sokkal több a kihívás és az öröm. Ezért „visszafokoztattam” magamat, és gyermek csoportból jöttem végül nyugdíjba. (nem bántam meg…)
Életem szó szerint játékkal telt, hiszen ez a gyermekek természetes foglalkozása, munkája, amiben fejlődnek,-és tanulnak meg rengeteg dolgot a világról. (…és én is folyamatosan tanultam tőlük). Ők a szó szoros értelmében a világ csodái!
A természethez közel élő gyermekeknek vérében volt a kézművesség. Ágak, botok, virágok, termések,- mindegy volt. Mindenből alkottak valamit. A többiek pedig kíváncsiságból követték a példájukat. Talán ezért is,- meg azért is, mert előttem is volt jó példa e téren is, magam is szeretek alkotni.
Kedvencem a koszorú készítés. Talán azért, mert a kör a hit, remény, szeretet jelképe, az összetartozásé, az emlékezésé, (ezen értékek nélkül nem is érdemes élni), mert munka közben szeretem megélni a „pillanatot!”, mert szeretem a természetes anyagokat, szeretem az ünnepeket, szeretem a szépet, mert leköt, mert másoknak örömöt okoz, …és csak úgy…
