
1955-ben születtem. Nyugdíjas tanító vagyok.
Gyermekkoromat a Zala megyei Türjén töltöttem. Itt kezdtem pedagógiai pályámat is.
Iskolai munkám során több területen is dolgoztam. Voltam osztálytanító, napközis nevelő, drámajáték vezető, gyógypedagógiai tanár. Két cikluson keresztül iskolaigazgató. Rövid ideig tanítottam magyar nyelvet és irodalmat, történelmet, mozgókép és médiaismereteket is.
Az iskolai munka mellett szívesen folytattam kulturális, közművelődési tevékenységet is. vezettem gyermek és ifjúsági színjátszó csoportot, rendeztem tematikus kiállításokat, szerveztem ifjúsági klubot, mondtam verset, rendeztem irodalmi esteket, ünnepi és szórakoztató műsorokat, terveztem és vezettem le vetélkedőket, írtam és szerveztem résztvevőként is kulturális és oktatási területeken meghirdetett pályázatokat.
Ma Kehidakustányban élek. A Deák Ferenc emlékház szakmai igazgatójakén és a Kehidakustányi Tájház és Hagyományőrző Mariskaudvar pajtagazdájaként is tevékenykedek. Mindkét területen elsősorban programok tervezésében, szervezésében, lebonyolításában veszek részt.
Színészként vagyok jelen a Kehidakustányi Pajtások Színjátszócsoport és a Deák Színház műsoraiban.
2008-tól egyéni vállalkozóként az oktatás és kultúra területén a következő tevékenységekben vállalok munkákat: rendhagyó irodalmi órák, múzeumpedagógiai foglalkozások, verses zenés műsorok összeállítása, azok szervezése, résztvevőként is, tematikus vetélkedők összeállítása, levezetése, műkedvelő csoportok szerződtetése települési és céges rendezvényeken egyszemélyes bábműsor interaktív bábjátékkal, mesélő Mikulás.
16 évvel ezelőtt megszületett Tüsi bohóc. Azóta folyamatosan mutatkozok be kiemelt rendezvényeken, falu- és városnapokon, farsangi mulatságokon, gyermeknapi rendezvényeken születésnapi zsúrokon is kisebb-nagyobb közösségek előtt. Műsoromnak van gyermek és felnőtt változata is.
