Nagy Annamária: Angyal-lábacskák.

   Éreztem, hogy a türelmem végső határára értem, de visszagyűrtem, mégiscsak közösen alkotunk s annyira vágyott arra, hogy a miénk legyen a legszebb… Aztán ahogy csendben várakozva főttem a saját levemben és néztem hogyan készülnek az angyallábak, egyszer csak belenyílalt a szívembe: az adventi várakozás! Hát nem erről kellene, hogy szóljon? A Jézus-várásnak nem ez a lényege?

   Türelemmel odafordulni és szükség esetén várni egymásra, mert a másik dolga is épp olyan fontos, mint az enyém. Hát vártam, de most már egészen más lelkülettel. Kíváncsian, kedvesen, ráérősen. Amikor elkészült vele, átadta, hogy ültessem fel a barlang tetejére. S amíg ő elment fogat mosni, én gyengéden felragasztottam, nagyon vigyázva azokra a kedves lábacskákra, nehogy letörjenek, miközben valaki megsúgta, ott legbelül, hogy tegyek egy nagy szívet ennek a kis angyalnak az ölébe. Hála Istennek, kicsi lányom sem bánta. Örömmel ölelte át a nyakam amikor meglátta a kész művet és elégedetten állapította meg, hogy mi ketten készítettük a világ legszebb betlehemét. Igazat beszélt. Mert ott van a valódi Betlehem, ahol a Szeretet megérinti a szívünket.