Charles Dickens Karácsonyi ének című regénye magyar musicalként
A bemutató estéjén már nem a próbák izgalma, hanem a figyelem csendje töltötte meg a zsúfolásig telt nézőteret Kehidakustányban, a Deák Ferenc Kulturális – Rendezvény és Közösségi Házban. Az a nézőtéri csend, amely akkor születik meg, amikor a közönség érzi: valami elkezdődött, és figyelni kell. A Müller Péter, Müller Péter Sziámi és Tolcsvay László által színpadra álmodott mű, az Isten pénze című musical bemutatója nem csupán egy darab színpadra állítása volt, hanem közös gondolkodásra hívó élmény – a hitről, a pénzről, az emberi döntésekről és azok következményeiről.
„Az embereknek jóleshet, ha karácsony napján eszükbe jut az, aki talpra állította a bénákat, és visszaadta a vakoknak a látásukat.” Charles Dickens: Karácsonyi ének
Érkeznek a nézők a kehidakustányi Deák Ferenc Kulturális – Rendezvény és Közösségi Házba. Fotó: Rohonczi Anett
A két amatőr társulat produkciójára sokan voltak kíváncsiak. Eljöttek a színjátszók családtagjai, barátai, ismerősei, a színház és a kultúra iránt érdeklődők, a község, de más települések lakói is szerte a megyéből.
Az előadás előtt Sándorné Kovács Nikolett közművelődési szakember köszöntötte a nézőket, majd Kutnyák Márió Ferenc polgármester házigazdaként kívánt jó szórakozást a közönségnek. Az estet bevezető mondataikban a kulturális és közösségi értékek megőrzése, Kehidakustány amatőr színházi jelenlétének megerősödése volt a központi téma. Ezt mi sem jelezte erőteljesebben, minthogy a nézők egy része pótszékeken foglalhatott helyet.
A darab alapvető kérdése – mit ér a szeretet és az emberi kapcsolat a pénz világában, és mit ér a pénz szeretet nélkül – már az első jelenetektől világosan kirajzolódott. Nem didaktikusan, nem ítélkezve, hanem történeteken és sorsokon keresztül. A bemutató után pedig egyértelművé vált: ez az előadás nem válaszokat akar adni, hanem kérdéseket hagy maga után.
Két amatőr társulat – egy profi előadás
A korábban külön-külön már megismert és a KehidaInfo által többször bemutatott társulatok együttműködése a premierre valódi egységgé formálódott. A színpadon nem volt érzékelhető határ a „két csapat” (az Imre Sándor Szeretetszínház és a Kehidakustányi Pajtások) között – a történet szolgálata lett az elsődleges. Ez a fajta összhang nem magától értetődő, hanem közös munkából, figyelemből és bizalomból születik meg. Eltérő szemléletnek, munkamódszernek, mesterségbeli tudásnak kell egymáshoz kapcsolódnia olyan szereplőkön keresztül, akik még nem dolgoztak együtt a kulisszák mögött és a színpadon. A bemutatón ennek az eredménye vált láthatóvá.
Bob Cratchit és családja. Balról jobbra: Soós Tamás, Pali Noel, Farkas Timi, Horváth Ármin, Katona Vince és Gellért Erzsébet. Fotó: Rohonczi Anett
A darab rendezője és főszereplője Bartokos Tamás, az Imre Sándor Szeretetszínház művészeti vezetője remek érzékkel alakította a musicalt a két társulatból egységgé formált csapathoz és a kehidakustányi színpad méretéhez, valamint technikai adottságaihoz. A zene, a szöveg és a színészi jelenlét egymást erősítve működött. Nem a látvány dominált, hanem az emberi helyzetek: a vívódás, a döntéskényszer, a felelősség kérdése. Az előadás ereje éppen ebben rejlett – hogy a történet nem maradt a színpadon, hanem átszivárgott a közönség soraiba. A színpad előtti nézőtér bevonásával pedig a nézők testközelből lehettek részesei az előadásnak, még inkább magukénak érezve társadalmi helyzeteket, családi eseményeket. Az ismert történet és a nagyszerű feldolgozás lehetővé tette, hogy a nem magyar anyanyelvű nézők is élvezettel követhessék az előadást.
Ebenezer Scrooge – Bartokos Tamás és Marley szelleme – Kötél Nimród. Fotó: Góczán Judit
Amikor a musical túlmutat önmagán
Az alkotók és a szereplők munkája érzékelhető gondossággal, felelősséggel és elhivatottsággal állt az előadás szolgálatába, amely méltó helyet foglal el Kehidakustány kulturális életében.
Az Isten pénze musicalként van jelen, de messze túlmutat a műfaji kereteken. A bemutatón világossá vált, hogy a zene nem díszítés, hanem hordozóeszköz: érzelmeket, belső konfliktusokat közvetít. A dalok nem megállítják, hanem továbbviszik a történetet, miközben teret adnak az elmélyülésnek is.
A néző számára ez azt jelenti, hogy nem csupán befogadója az eseményeknek, hanem részesévé válik a kérdésfelvetéseknek. Hol húzódik a határ emberség és önző érdek között? Mikor válik a pénz eszközből céllá? És mi történik akkor, ha ezek az értékek összekeverednek? Van-e olyan pillanat az életünkben, amikor felismerjük, hogy tévesen döntöttünk? Van-e esély változtatni a jövőn?
Joe bácsi – Gergely János és Ebenezer Scrooge – Bartokos Tamás. Fotó: Rohonczi Anett
„S mert őnéki volt nehezebb a dolga,
hát nem játszhatta hibátlanul. […]
Sötétségben élt, hát ítélj neki fényt,
hisz ember volt és boldogtalan.”
Közösségi élmény – színpadon és nézőtéren
A közel 2 órás előadás mögött álló közösség bebizonyította, hogy az amatőr színjátszásban is ott rejlik az a művészi és emberi erő, amely képes megszólítani, elgondolkodtatni és összehozni az embereket. Észrevétlenül kapcsolódnak különböző csoportok tagjai, épek és sérültek, valamilyen szempontból hátrányos helyzetben lévők, hogy maradandó színházi élményt nyújtsanak.
Balról jobbra: Orcziné Kecskés Éva, Schulcz Béláné Erzsike, Bartokos Tamás, Kötél Nimród, Orczi Tamás és Gergely János. Fotó: Rohonczi Anett
Az egymás iránt érzett szeretet, tisztelet és megbecsülés pedig nemcsak a darab folyamán vált bizonyossá, hanem a két művészeti vezető búcsúzó szavaiban is. Bartokos Tamás és Gergely János beszélt az alkotói folyamat kihívásairól és arról a szoros kapcsolatról, mely kialakult közöttük és amely valóra válthatja jövőbeli terveiket. A színpadon és a nézőtéren meghatottságtól és büszkeségtől csillogó szempárok és folyamatos vastaps pedig bizonyította: határozott igény van rá!
Köszönjük mindazok munkáját, akik hozzájárultak ahhoz, hogy ez az előadás megszülethessen.
Az előadás teljes stáblistája
| Rendező: Bartokos Tamás |
| Hangtechnika: Bartokos Kata |
| Fénytechnika: Hegedűs Áron |
| Fejgép: Gyenese Endre |
| Ügyelő: Kajdacsi Anita |
Szereposztás:
| Ebenezer Scrooge – Bartokos Tamás |
| Marley – Kötél Nimród |
| Koldus gyerekek – Otta Lili |
| Ifjú Scrooge – Zámbó Levente |
| Gyermek Scrooge – Krajcsovszki András |
| Bob Cratchit – Soós Tamás |
| Mrs. Cratchit – Gellért Erzsébet |
| Belle – Nagy Dorka |
| Dilberné – Schulcz Béláné Erzsike |
| Fred – Farkas József Angyal |
| Fanny – Sallai Bonita |
| Belinda – Farkas Timi |
| Peter – Pali Noel |
| Percy – Horváth Ármin |
| Kis Tim – Katona Vince |
| Mr. Ortle – Pál András |
| Mrs. Crumb – Szaló Árpádné Ica |
| Mr. Fezziwig – Krajcsovszki Ferenc |
| Jonathan – Móga György |
| Schultz – Szabó Botond |
| Joe bácsi – Gergely János |
| Mosónő – Orcziné Kecskés Éva |
| Temetkezési vállalkozó – Orczi Tamás |
| Iskolamester – Balogh Attila |
| Ünő – Surányi Dóra |
| Iskolás gyerekek: Orczi Száva és Orczi Dorián |
A bemutató egyik legfontosabb eredménye az volt, hogy az előadás közösségi eseménnyé vált. Nemcsak a színpadon állók, hanem a nézők is részesei lettek egy közös gondolkodásnak. Az előadás után érezhető volt: a történet tovább él a beszélgetésekben, a hazafelé vezető úton, a kimondatlan kérdésekben.
Ami megmarad – „Nincs a világon olyan nagy baj, amin egy csoda ne segíthetne”
Az Isten pénze bemutatója Kehidakustányban nem egy estére szóló élmény volt. Olyan előadás született, amely gondolatokat hagy maga után, és emlékeztet arra, hogy a színház akkor tölti be igazán a szerepét, amikor kérdez, tükröt tart, és közös élménnyé válik. Az előadás arra emlékeztetett, hogy a színpad nem csupán történetek elmondására szolgál, hanem közös gondolkodásra hívó tér is, ahol érzelmekről, értékekről és emberi döntésekről lehet – és kell – beszélni.
Balról jobbra: Kötél Nimród, Krajcsovszki András és Bartokos Tamás. Fotó: Rohonczi Anett
A bemutató estéjén a közönség nem csupán nézője, hanem részese lett ennek a párbeszédnek, amely túlmutatott az előadás idején, és tovább élhet mindazokban, akik ott voltak. És a történet éppen ott kezd el igazán dolgozni, ahol a néző már egyedül marad a saját válaszaival…
„Meg fogom ünnepelni a karácsonyt szívemben, és iparkodom egész esztendőben ünnepelni. Élni akarok a Múltban, a Jelenben és a Jövőben. Versengjen bennem ennek a háromnak a szelleme.” Charles Dickens: Karácsonyi ének
Ez az előadás ismét megerősítette, hogy Kehidakustány nem csupán helyszíne, hanem aktív formálója is a helyi kulturális életnek. Az itt megszülető színházi kezdeményezések, közösségek és alkotói folyamatok azt bizonyítják, hogy a kultúra nem „megtörténik” a településen, hanem élő, közösen vállalt érték. Kehidakustány ma olyan tér, ahol a színpad valódi találkozási ponttá válik, és ahol a közösségi összefogás képes tartalmat, élményt és jövőt teremteni. Éppen ezért vált méltó befejezésévé az évnek és a PajtaszínA bemutató után egy dolog biztos: ez a történet – és a két társulat közös útja – nem ér véget a (képzeletbeli) függöny legördülésével.
Hiszel a helyi kultúra erejében? – Oszd meg a cikket, és segíts, hogy minél többen értesüljenek ezekről az értékes kezdeményezésekről!
-
- Otta Lili és Bartokos Tamás rivaldafényben. Fotó: Rohonczi Anett
-
- Zámbó Levente és Nagy Dorka mint Ifjú Scrooge és Belle. Fotó: Rohonczi Anett
-
- A Cratchit-család. Fotó: Rohonczi Anett
-
- Nagy Dorka, Móga György, Bartokos Tamás, Krajcsovszki Ferenc és Szabó Botond. Fotó: Rohonczi Anett
-
- Scrooge és Dilberné (Bartokos Tamás és Schulcz Béláné Erzsike). Fotó: Rohonczi Anett
-
- Szabó Botond, Móga György, Zámbó Levente és Krajcsovszki Ferenc. Fotó: Rohonczi Anett
-
- Sir Roger – Sallai Bonita, Krajcsovszki András és Bartokos Tamás. Fotó: Rohonczi Anett
-gj-
Fotó: Rohonczi Anett – Anetti photo és Góczán Judit
Közös munkából, figyelemből, bizalomból és határtalan szeretetből született meg az előadás. Hit és alázat és egymás tisztelete jelentettsokat a játék közben. Jó volt játszani!!!
A két amatőr társulat – az Imre Sándor Szeretetszínház és a Kehidakustányi Pajtások – példamutató együttműködése, a közös munka és a kölcsönös bizalom olyan előadást eredményezett, amely túlmutatott a színpad határain. A zene, a szöveg és a színészi játék egysége nemcsak szórakoztatott, hanem mélyebb gondolatokat, kérdéseket is ébresztett bennünk: mit ér a szeretet a pénz világában, és mit ér a pénz szeretet nélkül? Ezek a kérdések különösen aktuálisak az ünnep közeledtével, amikor mindannyian a lélek melegségét, az összetartozás erejét keressük.
A bemutató egyik legnagyobb értéke, hogy a közönség nemcsak nézője, hanem aktív résztvevője lett a közös gondolkodásnak, a párbeszédnek. A színház így vált valódi találkozási ponttá, ahol a művészet és a szeretet összefonódik, és ahol mindenki – függetlenül attól, honnan érkezett – otthonra találhat egy közös élményben.
Őszintén tisztelem és támogatom az ilyen kezdeményezéseket, mert hiszem, hogy a művészet képes hidat építeni emberek, csoportok, generációk között. Kívánom, hogy ez az előadás ne csak emlék maradjon, hanem legyen gyújtópontja mindannak, ami még a helyi művészekben, közösségekben rejtőzik, és ami a jövőben megszülethet. Legyen ez az élmény örök, ahogy a karácsony szeretete is az.
Végül szeretném kiemelni a cikk írójának munkáját is, aki érzékenyen, értőn és méltón mutatta be mindazt, amit ez az előadás jelentett a közösség számára. Remélem, hogy ezek a sorok katalizátorként szolgálnak majd ahhoz, hogy minél többen megismerjék és értékeljék a helyi művészeti életet, s hogy a közös élmények soha ne vesszenek el a hétköznapok szürkeségében.
Áldott, szeretetteljes karácsonyt kívánok mindenkinek, és további sikeres, összetartó művészeti kezdeményezéseket!