Milyen érzés két ifjú emberrel, két csillogó szempárral szemben helyet foglalni és hallgatni szavaikat a boldogságról, a tudatos választásokról, a harmóniáról? Felemelő és varázslatos élmény. Köszönjük, hogy a Hagyományőrző Mariska Udvarban ülhettünk le az Imre Sándor Szeretetszínház tagjaival beszélgetni színjátszásról, kamaszkori élményekről és jövőbeli tervekről. A színpadról ugyanilyen csillogó szemek tekintenek le ránk minden előadás közben – ezért is lettünk kíváncsiak Nagy Dorkára és Zámbó Leventére, a Szeretetszínház Színműhelyének fiatal tehetségeire.
Nagy Dorka és Zámbó Levente, az Imre Sándor Szeretetszínház ifjú színészei a kehidakustányi Pajtaszínházban. Fotó: Gergely János
Az életben minden lehetséges
Az Imre Sándor Szeretetszínház – előző nevén Komédiás Integrált Színház (KOMISZ) – immár 20 éve része a magyar amatőr színjátszás világának, vezetője Bartokos Tamás, akit korábban már bemutattunk lapunkban. Legutóbb a Kehidakustányban megrendezett V. Pajtaszínház Találkozón léptek színpadra.
A színház vonyarcvashegyi Színműhelye 5 éve biztosít lehetőséget gyerekeknek, fiataloknak és felnőtteknek, hogy színházi élmények által fedezzék fel önmagukat, fejlesszék képességeiket és közösséget találjanak. Az inkluzív szemléletű műhelyben jelenleg 22 fővel készülnek rendszeresen.
A Színműhely közössége olyan, ahol mindenki megtalálhatja a helyét: az ép és a fogyatékkal élő vagy hátrányos helyzetben lévő fiatalok együtt próbálnak, játszanak, tanulnak egymástól. A közösségben nem számít, ki honnan érkezett: a színpadon mindenki egyenlő lehet. A próbák során nemcsak szöveget és mozdulatokat tanulnak, hanem megtapasztalják, hogyan kell csapatként működni, figyelni egymásra a színpadon és segíteni a másikat, ha valami váratlan helyzet adódik.
Számomra nem is volt kérdés, hogy játszani fogok ebben a társulatban…
Az Imre Sándor Szeretetszínház a Pajtaszínház Estek sorozatban a Lúdas Matyi történetével szórakoztatta a nagyérdeműt. Az előadás két ifjú színész palántája különösen emlékezetes alakítással hívta fel magára a figyelmet: egyikük Galibát és Amáliát, másikuk pedig magát a címszereplőt keltette életre.
Ők ketten jöttek el ismét a zalai fürdővárosba és meséltek élményeikről, színházról, közösségről, kortársakról és a megálmodott jövőről. A két 15-16 éves fiatal közül Nagy Dorka Kéthelyről érkezett, míg Zámbó Levente a Vonyarcvashegyhez közeli Balatongyörökről.
 |
 |
– Nekem ez a világom – mondja Dorka – 3 és fél éve már, hogy megtaláltam az utamat a színház világában. – Ez az út azonban sokkal régebben kezdődött, hiszen nagymamája az egyik alapítója volt a színháznak, aki születendő unokáját szerette volna egyszer a színpadon látni…
– Engem kikapcsol és teljesen feltölt ez az egész színészkedés – vallja Levente, aki az amatőr színjátszás mellett trombitásként és dobosként aktívan zenél egy zenekarban, esténként pedig DJ-ként lép fel édesapjával. Levente 5 évvel ezelőtt egy táborban találkozott a Szeretetszínházzal és rögtön megfogta a nyitott fiatalt a színház varázsa. Leventének az édesanyja hívta fel a figyelmét a színjátszó táborra, hogy próbálja ki, később pedig, hogy ne hagyja abba. Dés László – Geszti Péter – Békés Pál: A dzsungel könyve című darabban játszott először, ahol elmondása szerint nagyon izgult, de sikerült legyőznie a legnagyobb félelmeit és megbarátkozni a világot jelentő deszka kihívásaival. Mostanra már csak egy kis egészséges alapdrukk maradt az előadások előtt.
Nagy Dorka első szereplése a társulatban Böhm György – Horváth Péter – Korcsmáros György – Nemes István – Dés László: Valahol Európában című musicalben volt, ahol: – Rögtön magával ragadott a darab mondanivalója és megfogott az egyik mondat, ami így hangzik: „Mert ha együtt megyünk, oda is érünk” szerintem ennek a színháznak ez az egyik lényege.
A Lúdas Matyi ifjú szereplői ismét a Hagyományőrző Mariska udvarban… Fotó: Gergely János
– Bárminek nekiálltam eddig az életben, abban mindig támogatást kaptam a családomtól, barátaimtól – folytatja a kamaszlány – ők tudják, hogy nekem nagyon sokat jelent, hogy emberek előtt tudok szerepelni, és így fejezhetem ki magam. Itt ebben a csapatban még ezzel segíteni is tudok, fel tudom hívni az emberek figyelmét az elfogadás fontosságára.
– Szeretem úgy szervezni az időmet, hogy a színházra mindig tudjak figyelni. Úgy gondolom, hogy amit szeretünk csinálni, és ami ad nekünk valami pluszt, arra érdemes időt és energiát szánni. Szerintem nagyon jól összhangban lehet tartani ezeket a dolgokat. Nincsen olyan érzésem soha, hogy bármibe is kevesebb energiát tudok emiatt fektetni. Sőt ahogy mondtam, ez így még többet is ad, ugyanis ez feltölt – vallja Dorka.
– Arra van időnk, amit szeretünk… A színházat nagyon szeretem csinálni és mindig van idő a más programoknak a besűrítésére. Volt olyan a nyaram, hogy egy napon volt színházi próbám, zenekari fellépés és este meg mentem apával zenélni – erősíti meg Levente is. Most egy kicsit nehezebb lesz, mert ősztől új iskolát kezd és a ZSZC Keszthelyi Közgazdasági Technikumának tanulója lesz.
Mi lenne, hogyha kipróbálnánk engem Lúdas Matyinak?
A Pajtaszínház különleges alkalom volt számukra: a nézőtéren nemcsak a helyiek, hanem más településekről érkező érdeklődők is ott ültek, és a taps egyszerre szólt a két fiatalnak és a teljes csapatnak.
– Amikor Tamás átrendezte a darabot és Galibából meg Amáliából kettős szerepet csinált a jó és a rossz belső küzdelmével, rögtön megpróbáltam bemanifesztálni a szerepet. Ebben a felállásban előttem csak Sallai Bonita – aki egy végzett színész – játszotta és játssza a mai napig ezt a szerepet. Számomra így ez egy nagy inspiráció és kihívás volt, mert Boni már 14 éve a társulat tagja és elsők között volt Tamás tanítványa – árulja el Dorka az első szerepálmának megszületését.
– A kettős alakítás az egyik legnagyobb kihívás volt eddig, hiszen két külön személyiséget kell hozni nagyon gyors egymás utáni váltásban – folytatja Dorka – és hát fantasztikus dolog látni a gyerekeken, ahogy örömmel látják az átalakulásokat. Másrészt pedig az is csodálatos élmény, hogy bár ott van az a fránya Amália is, előadás után mégis odajönnek a kislányok és megdicsérik a ruhámat és odasúgják, hogy nagyon szép és ügyes voltam.
Azoknak az olvasóknak a kedvéért, akik nem látták a darabot, a következő fotóval eláruljuk, hogy a kettős szerepet „felemás” jelmezben formálta meg Dorka.
Lúdas Matyi az Imre Sándor Szeretetszínház előadásában, Kehidakustányban. Fent balról jobbra: Gyenese Endre – hajdú/gyógykovács, Bartokos Tamás – Döbrögi, Bogdán Sándor – ispán; alsó sor balról jobbra: Kajdics Anita – anya/Biri nénje, Zámbó Levente – Lúdas Matyi és Nagy Dorka – Galiba liba/ Amália, Döbrögi lánya. Fotó: Rohonczi Anett
Levente először az egyik hajdú szerepét játszotta Fazekas Mihály művében, míg Matyi karakterét egy nála tanultabb és tapasztaltabb, végzett színész alakította. Kovács Dominik a mai napig szintén játssza ezt a szerepet, mivel több szereposztásban mutatja be a színház a művet. Neki szintén titkos vágya volt egyszer a címszerepet eljátszani, ami az első fontos alakítása lett.
Egy adott darabhoz vagy szerephez felnőni nagy teljesítmény, megfelelni a kihívásoknak fontos próbatétel. Viszont minden helyszín és minden előadás más és más meglepetéseket tartogat. A Kehidakustányi Pajtaszínházban megélt izgalmas helyzetekről árultak el kulisszatitkokat.
A pajta szerkezetéből és a Lúdas Matyi díszleteiből adódóan ugyanis mindketten túl közeli ismeretségbe kerültek az alacsony tetőgerendákkal…
– A darab közben sikerült az egyik tutyimat elhagynom, ugyanis szinte a darab elején lerúgtam magamról… – meséli nevetve Dorka. – Bíztam benne, hogy nem fogja senki észrevenni, és a darab után nem jönnek oda hozzám, hogy látták, hogy lerepült.
A Pajtaszínház játszótere ettől függetlenül nagy hatást gyakorolt a fiatalokra. Hangulatos, varázslatos helyszínként írták le, ahol nagyon jól érezték magukat és ahol a közönség szeretetét is megtapasztalhatták.
 |
 |
Nehéz műfaj a kabaré – itt nagyon fontos a tempó
Szerkesztőségünknek egy másik előadásban is volt szerencséje látni a fiatalokat, mégpedig Vonyarcvashegyen, a Nyáresti kabaré című összeállításban, ahol 2 felvonás alatt hét Nóti Károly kabaréjelenetet adott elő a társulat, ráadásul ők felnőtt figurákat jelenítenek meg.
– A legnagyobb kihívás itt elsősorban az, hogy minden jelenetben más karaktert kell hoznunk és csupán 2-3 perc van arra, hogy teljesen új emberré varázsoljuk magunkat – magyarázza Dorka. – Nekem ez nagyon tetszett, mert szerintem annyira jó volt, hogy folyamatosan pörgött a darab.
– Ez teljesen más, mint a Lúdas Matyi, vagy az eddig játszott darabok. A kabaré egy nehéz műfaj. Ahogy Karinthy is megmondta: „Humorban nem ismerek tréfát” erősíti meg Levente gondolatát ezzel Bartokos Tamás is. Úgy kell elmondani minden mondatot, hogy az vicces és érdekes legyen a közönség számára és oda kell figyelni nagyon a tempóra is – folytatja Levente. – Többször át kell öltözni, más alak bőrébe kell bújni… Egy viccesebb karakterből át kell menni, mondjuk egy bősz vad férj szerepébe. De ha jól csináljuk, akkor nagyon jó és vicces…
– Nekem, szakmailag nagyon nehéz volt, ugyanis a 20-as és 30-as éveikben járó hölgyeket kellett, hogy játsszak és ez számomra nagy kihívás volt – veszi át a szót ismét Dorka. – Ilyenkor még jobban kell a rendező segítségére hagyatkozni. Nálam a karakterek megtalálása után az szokott lenni, hogy egy kicsit „dorkásítom” a figurákat. Akkor van az, hogy az én személyiségemet is megkapják a nézők, csak annak a kornak megfelelően.
Nagy Dorka és Zámbó Levente. Fotó: Gergely János
A sérültekkel én nagyon szeretek együtt dolgozni
A Színműhelyben a színjátszás nemcsak szerepeket, hanem közösséget is jelent. A fiatalok megtanulják, hogyan kell figyelni egymásra, együttműködni, elfogadni a különbözőségeket. Itt senki sem marad egyedül, mert mindig van, aki segít. És közben minden próba játék is és tartalmas beszélgetések, amit mindannyian nagyon élveznek.
– A találkozásokkor először mindig csak egy hely van, egy szoba, egy bármilyen művelődési ház, de amikor megjön az egész csapat, mindenki a saját kis jellemével, személyiségével, akkor ez egy teljesen más világ lesz. Amíg ott vagyunk 5-6 órát együtt, addig teljesen el tudunk különíteni mindent és csak tényleg egymásra fókuszálunk – magyarázza el Dorka a közösség működését.
– Én is nagyon szeretem a Színműhelynek a légkörét és imádok oda járni – erősíti meg Levente. – Hogyha megjön az egész csapat és ott van mindenki, akkor kialakul egy nagyon jó hangulat. Mindig kellemes időtöltés az a pár óra, amíg együtt vagyunk. A sérültekkel én nagyon szeretek együtt dolgozni. Ők azok az emberek, akiknek a legnagyobb szívük van és nagyon jó lelkűek, jó velük egy közösséget alkotni.
– Szeretünk viccelődni egymással, jól érezni magunkat, de ott van mögötte az is, hogy, amikor már komolyan kell venni a dolgokat, akkor tényleg odaállunk és megcsináljuk. – veszi át a szót ismét Dorka.
Imre Sándor Szeretetszínház – Legyetek jók, ha tudtok – Magyarpolány. Balról jobbra: Bartokos Tamás, Nagy Dorka, Zámbó Levente, Miklós Rozália
A felhőtlen együttlét mellett természetesen szükség van azokra a színházi-rendezői szabályokra is, amelyek biztosítják a hatékony próbák és az igényes előadások létrehozását.
– Tamás mindig mondja az előadás előtt, hogy most már szellemüljünk át – idézi Levente a direktor szavait.
 |
 |
Nekem a színház az nagyon sokat adott…
– Nekem a színház az nagyon sokat adott és ad most is, nagyobb önbizalmat kaptam. Nagyon sok új barátságot hozott, és ahogy korábban már mondtam, a tanulásban is segített. Tamásékkal fantasztikus jó kapcsolatot ápolok – sorolja az élményeket Levente.
– Nekem is magabiztosságot adott és hogy ki tudjak állni a véleményem mellett. Nekem is segített a tanulásban, hogy könnyebben menjen mindenféle rövidebb szöveg megtanulása is. És sok barátságot adott, hogy végre meg tudjam azt is élni, hogy milyen egy igazi barátság és tudjam, hogy milyen az, amikor nemcsak kihasználva akarnak barátkozni, hanem tényleg érdekli is az őket, hogy mi van velem – fűzi hozzá Dorka.
Belefáradni csak olyanba lehet, amit nem szeretünk
Milyen véleménnyel vannak a korosztálybeliek a színházi tevékenységről, a Színműhelyes elfoglaltságról? Ezt is megtudhattuk a válaszokból.
– Egy színházi közösség az embert nagyon jó irányba tudja terelni – állítja Levente teljes meggyőződéssel – Sok olyan barátomat ismerem, akik, belül szét vannak csúszva… akiket behúzott a gép, bent játszanak, leengedve a redőny; bent vannak egész nyáron a szobájukban… Én a színházat szeretem csinálni… Többen irigyek azért, mert én csinálok valamit. Énnekem miért van meg az a lehetőségem, hogy csináljam? – teszik fel nekem a kérdést.
– A kortársaim, az osztálytársaim nagyon nehéz helyzetben vannak: mindenki mindent elvár tőlünk, de segítséget nem kapunk hozzá – fogalmaz Dorka. – Legyünk jók mindenhol… Ez a nyomás sok embernek nagyon sok tud lenni egyszerre és olyankor van az, hogy egymásra tudunk csak támaszkodni.
– Rám is irigyek, de rám is ilyenek miatt, hogy nem látják, azt, hogy mennyi energiát belefektetek abba, amit csinálok. Néha szimplán csak azért irigyek, mert boldog vagyok! A korosztályom pedig szimplán csak elfáradt. Belefáradt abba, amit elvárnak tőle. És ők úgy vannak vele, hogy mindent megpróbálnak, és hogyha nem jön össze, akkor inkább feladják…
– Ebből a szempontból nagyon szerencsés vagyok, mert engem a barátaim is nagyon tudnak motiválni, Tamásék is, a családom is, és ezért van az, hogy én nem belefáradok, hanem elfáradok, mert belefáradni csak olyanba lehet, amit nem szeretünk. Ezért nem szoktam senkit egy olyan miatt bántani, mert mondjuk feladja, mert nem tudom, hogy miért adja fel. Nem tudjuk, hogy honnan jött, de amíg nem látunk bele a családi életébe, nem tudjuk azt, hogy milyen dolgokkal küzd magában, addig semmi okunk nincsen, hogy ítélkezzünk felette és bántsunk emiatt másokat.
Egy dolog hiányzik mindenből, az a „fránya kis szeretet”…
Arra a kérdésünkre, hogyha a korosztályukból többen is járnak a Színműhelybe, ebbe az erős közösségbe, akkor esetleg őrajtuk is segítene – mind kettőjüktől ezt a választ kaptuk.
– Színházunkba majd minden korosztály jelen van, és emiatt színes a csapat. Bárkinek segítségre van szüksége, az tud az idősebbekhez is fordulni, vagy éppen a korosztályához. Bartokos Kata meg Tamás pedig ott van nekünk, mint gondoskodó és féltő szülők. Szóval nagyon erős lelki támogatást és minden segítséget megkap az, aki nálunk van, vagy a jövőben szeretne hozzánk jönni.
Többet vállalsz, többet csinálsz, több energiát teszel bele, mert van egy célod
Szerepálmaikkal kapcsolatban nagyon elégedetten nyilatkoztak, ugyanis az első vágyott karaktereknek már a bőrébe bújhattak, illetve a közeljövőben színpadra léphetnek ezekben.
– Bármilyen szerepnek nagyon örülök, mert most is megkaptam az egyik álomszerepemet, amire nem is gondoltam, hogy meg fogom kapni; ez nem más, mint Pinokkió szerepe. Nagyon-nagyon örültem neki, hogy ezt játszhatom és szerintem ennyire boldog még soha nem voltam… Aki nem ismerné Pinokkiót, ő az a fabábú, majd a szeretet varázsára kisgyermek, aki feltétel nélkül megbízik mindenkiben és sajna ezt ki is használják egy-ketten. De persze éppen emiatt szerez magának barátokat is és a végére már nemcsak, hogy igazi gyerek lesz belőle, de megtanulja értékelni a barátságot és a jó tanácsot. Ebben is Levi lesz, az egyik segítségem, mivel ő Táltos Tücsköt fogja alakítani, aki Pinokkió lelkiismerete – virul ki teljesen a felidézett élményektől Dorka.
 Pinokkió próba – Vonyarcvashegy |
 Színműhely – Vonyarcvashegy |
Farkas Tímea, Zámbó Levente, Nagy Dorka
– A közeljövőre pedig megkaptam egy másik szerep álmomat: Jean Paul Sartre – Temetetlen holtak című drámájában Francois szerepét. Ez volt a másik olyan darab, amit színházunk már játszik és én is vágytam rá. Kettős szereposztásban játsszuk ezt a szerepet. Miklós Rozi játszotta eddig egyedül és most végre megkaptam én is. Nagyon nehéz és komoly mondanivalója van a darabnak és a szerepemnek, de nagyon várom a kihívást és az ezzel járó verejtéket és könnyeket – vallja Dorka.
Levente szintén kapott ebben a műben szerepet, ő Clochet szerepébe bújhat bele. Ez a szerep személyiségétől nagyon távol ál, mert egy sunyi, aljas embert kell megformálnia. Ezen kívül egy zenés darab felé is kacsingat…
– Szeretnék majd egyszer A padlás című musicalben színpadra lépni. Ezt sajnos nem játsszuk már, de bízom benne, hogy egyszer újra műsorra tűzzük. A konkrét szerepről is gondolkodott már: – Nekem a Törpe szerepe az, ami nagyon megfogott vagy Herceg is jó lenne – mindenképp valamelyik szellemet szeretném megformálni.
A Szeretetszínházat szeretném megtartani magamnak
Arra a kérdésre, hogy mit hozhat a jövő, eltérő válaszokat adtak ugyan, de abban egyetértettek, hogy szeretnének az Imre Sándor Szeretetszínház és a színjátszás közelében maradni. Szavaikból egyértelműen kitűnik, hogy mindketten úgy érzik, a Színműhely és a színjátszás olyan élményt adott nekik, amely egy életre szól.
– A színészkedést szeretném magamnak megtartani nagyon sokáig, minél tovább, és az a nagy álmom, hogy még felnőtt koromban is ennél a társulatnál maradjak. Tamásékkal a kapcsolat ugyanúgy maradjon, mint ahogy most van… – fogalmazza meg Levente. – Nem szeretnék viszont profi szinten továbbtanulni, mint színész; énnekem ez tökéletes, itt Tamáséknál, mert nekem nagyon jó itt – folytatja gondolatait a jövőbeli tervekről.
– Természetesen a színház soha nem fog eltűnni az életemből – erősíti meg Dorka is – én is ugyanúgy, mint Levi, ezt szeretném megtartani magamnak, sőt nem szeretném, meg is fogom, mert amit egyszer elhatározok, az úgy is lesz. Profi szinten ezt szerintem én sem csinálom majd, de ki tudja mit fog hozni a jövő. De megtartani egy hobbinak és kikapcsolódásnak az tökéletes nekem és ezt nem szeretném elengedni…
A két fiatal példája jól mutatja: a Szeretetszínház nemcsak művészeti nevelés, hanem közösségi erő, amely formál, bátorít és reményt ad. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy mit üzennének azoknak a fiataloknak, a kortársaiknak, akik még bizonytalanok, hogy kipróbálják-e magukat egy színházban.
– Hogyha most nem próbálja ki, akkor soha nem fogja és nagyon meg bánja ezt a döntését – csap le Dorka a kérdésre.
– Tessék kipróbálni, maximum nem jön be neki. De ha bejön neki, akkor lehet, hogy ez lesz a munkája, ezzel fog foglalkozni. Ha nem komoly szintre viszi, akkor is egy csapat. egy család része lehet – erősíti meg Levente is.
Zámbó Levente és Nagy Dorka. Fotó: Gergely János
Egy színházi közösség az embert nagyon jó irányba tudja terelni
Az Imre Sándor Szeretetszínház Színműhelyének fiataljai nem csupán szerepeket tanulnak, hanem önbizalmat, közösséget és emberséget is kapnak a színház világában. Dorka és Levente története is azt bizonyítja, hogy az amatőr színjátszás jóval több, mint szabadidős tevékenység: erőt ad, közösséget formál, és megtanít tisztelni önmagunkat és egymást. A tanodás fiatalok játékában ott rejlik a jövő ígérete, hogy a színház varázsa újabb és újabb nemzedékeket emelhet magasabbra.
- Kedves Olvasó! Kedves Közönség! Ismerjék meg az Imre Sándor Szeretetszínház munkáját, támogassák, látogassák előadásaikat!
Beszélgetőtárs: Góczán Judit és Szabó Árpád; a cikk szerkesztője: Góczán Judit; fotó: Gergely János
A Színműhelyben készült fotók közzétételének lehetőségét és a riport megszervezését köszönjük Bartokos Tamásnak.
