A közösség ott kezdődik, ahol két ember megáll beszélgetni…
Elkopó hagyományok, megváltozó világ
Anna: – Folytassuk onnan, hogy amikor kislányunk, Juli már egy éves lett, akkorra lett meg az egyesületünk is meg a műhelyünk is. Erre alapozva lehetett tervezni. Időközben aztán mi is elkezdtünk ismerkedni az itt élő emberekkel, például Rohonczi Anettékkal meg másokkal is természetesen, és jöttek a gyerekek hozzánk. Agyagozni meg mindenféle más hasznos dolgot csinálni. Eszünkbe jutott, hogy vannak a jeles napok, amire mi is szervezhetnénk, mi is készíthetnénk programokat. Ezekbe bele is kezdtünk. Lelkesen csináltuk egy darabig, de sajnos ezek a szép napok lassan, de biztosan elkoptak.
Judit: – Minden megváltozott? Ezt sajnálattal hallom, mert mi a kezdeti időszakban kapcsolódtunk be ezekbe a rendezvényekbe és programokba, ha jól emlékszem húsvét alkalmával tojásfestésen vettünk részt itt nálatok… Ez az utóbbi 1-2 évben történt?
Anna: – A Covid megjelenéséig nagyon szépen mentek a dolgok, voltak programok és mi is sok programot hajtottunk végre, sok programot terveztünk. Pályáztunk is, de aztán szép lassan a Coviddal együtt ezek a dolgok elmaradtak…
Péter: – Nyilván ez is benne volt a dologban, meg az is, hogy nekünk közben dolgunk kerekedett! Megnövekedtek a felkérések, sűrűbbek lettek a fellépéseink és rájöttünk, hogy a városban vagy a város környékén könnyebb programokat szervezni és végrehajtani. És amúgy is a városból jöttek programjaink nagy részére a résztvevők és látogatók, a gyerekek, a fiatalok és úgy általában mindenki. Természetesen, ha a falutól felkérést kapunk, azt mi nagyon szívesen teljesítjük.
Családi alapokon, közösségi szellemiséggel
KehidaInfo: – Péter említette, hogy könnyebb a városban programokat szervezni és végrehajtani. Nyilván a lakosságszámhoz viszonyítva is optimálisabb ezen a módon a táborok és a szakkörök megszervezése. Ebből adódóan gondolom, hogy inkább városi gyerekekből töltődtek fel ezek a táborok és a szakkörök. Milyen mértékben vették igénybe ezeket az oktatásokat és szolgáltatásokat, a városiak, és a falusi gyerekek? Gondolok itt a fazekas vagy a bútor festő szakkörökre, táborokra.
Anna: – Az elején ez tényleg úgy volt, hogy az itt lévő gyerekek összejártak a mi gyerekeinkkel. Aztán a családok is összebarátkoztak, ebből adódóan a gyerekek és a családok közösségéből alakult ki az alkotói közösségünk, majd ebből pedig az egyesületünk.
Az Anna és Péter által festett kazettás mennyezet a konyhájukban. Fotó: Rohonczi Anett
A bábozás kezdete: egy konyhai ötletből hagyomány
Anna: – Egy idő után kitaláltuk, hogy Szent Mártonra csináljunk egy kis bábelőadást a gyerekeknek. Kerestünk is mindenféle házi bábokat, kesztyűket, és itt nálunk a konyhában az egybegyűlt 12 gyereknek elkezdtünk bábozni! Felállítottunk egy paravánt. És tartottunk egy bábelőadást. Ez valamikor novemberben történt, így az a közelgő Miklós nap adta az ötletet, hogy csináljuk meg ugyanezt Szent Miklós napjára is!
Igen, abban az időben semmi nem volt megtervezett, inkább spontán módon jöttek létre a játékok és a programok. Akkoriban még itt laktak a faluban Borsos Miklósék is. Ők is sűrűn részt vettek ezeken a beszélgetéseken, összejöveteleken, és ők – lévén zenészek, – zenéltek is nekünk, mint ahogy a szomszéd Feri bácsi is beszállt ebbe a közös örömzenélésbe.
Anna az általuk készített síkbábok festését és mozgatását magyarázza. Fotó: Rohonczi Anett
KehidaInfo: – Péter te tanultál zenélni? – mert úgy láttam, hogy az előadásoknál előadásokon hegedű volt a kezedben.
Péter: – Igen brácsáztam. Tanultam gyerekkoromban csellózni meg furulyázni, aztán meg elkezdtem gitározni, de azt is csak amatőr szinten. Bár már harminc éve gitározok úgy, hogy soha nem tanultam ezt iskolában. Mostanában tanárhoz járok, ahol reményeim szerint megtanulok rendesen brácsázni. A gitározást és a brácsázást is, meg minden hangszert, amivel kapcsolatba kerültem végül is jól tudtam hasznosítani a múltban is, és reményeink szerint a jövőben is.
KehidaInfo: – Nekem nagyon tetszett a zalai Dombérozás alkalmából rendezett, a Zalaegerszegi Göcseji Tudásközpontban tartott Bábelőadásotok a Derék Jankó!
Ez engem nagyon megfogott. Láttam, hogy mennyire szívből jön ez a dolog tőletek. Hogy az emberek milyen könnyedén hangolódtak rá az előadásotokra, legyen most szó gyerekekről, vagy idősekről. Én ott, akkor terveztem azt el, hogy ha törik, ha szakad veletek, mint előadókkal mindenképpen beszélni fogok arról, hogy honnan is jön ez a nagy szívből jövő szeretet felőletek?
Anna: – Szívből, csak a szívből! De komolyra fordítva a szót az úgy volt, hogy volt egy pályázat 2017-ben, az volt a neve, hogy a Nemzedékek értéke – Értékes nemzedékek, és az volt a célkitűzés, hogy a különböző generációknak, – legalább 3 generációnak -szervezzük, szervezzünk közös programokat. Nos itt a környékbeli falvakkal felvettük a kapcsolatot. Voltak nyugdíjas körök, meg önkormányzatok, akik beszálltak ebbe a projektbe. Szerveztünk egy rétessütést…
Zene, közösség, ünnep: a betlehemes megszületése
Anna: – Ekkor volt egy közös beszélgetésbeszélgetés, ahol kitaláltuk, hogy egy közös betlehemest hozunk létre azokkal, akik összejártak velünk. Voltak a régi kántálók, a karácsonyi dalok, ezeket szépen feltűztük és a pásztornak beöltöztetett gyerekek elkezdtek játszani! A kislányok angyalnak öltöztek be, pásztornak a fiúk, királynak az apukák. Volt Mária és József is, mint minden betlehemes játékban.
A szóban forgó Betlehemi játékok és a „nénik”!
Volt Nemesapátiban egy nyugdíjas csapat, a rétessütésre jöttek. Megismerkedtünk ezekkel a nénikkel, akik hívtak engem, hogy menjek el, hallgassam meg őket, mert ők karácsony előtt az adventben minden második napon összeülnek és énekelnek. Ez egy igen érdekes liturgia. Voltak vagy húszan. Döbbenetes volt, mert olyan volt, mintha gregoriánt énekeltek volna. Egyikük hangja sem volt kiemelkedő, de mégis hihetetlen ereje volt az ének! Lényegében a gyerekkorukban megtanult énekeket énekelték, csupán azért, mert ez nekik jól esett! És igen ilyenkor adventkor szívből, jókedvből énekelnek.
KehidaInfo: – Ez nem a szentcsalád-járás volt?
Anna: – De igen! Az, ahogy hallgattam őket, szeget ütött a fejemben egy dolog, – mert mi már készültünk a betlehemesre, – így hát megkérdeztem tőlük, hogy mit szólnának, ha eljönnének a mi betlehemes előadásunkra? Odaülnek az első sorba, és meglepetésszerűen egyszer csak felállnak és bevonulnak, énekelve és imával üdvözlik a Szent családot. Na jól van, mondták, kértek egy hét gondolkodási időt, aztán jelentkeztek. Megbeszélték és mondták, hogy jól van, eljönnek. Mondanom sem kell nagyon jól sikerült minden. Tényleg ezek a nénik olyan aranyosak voltak, ahogyan ezt az egészet előadták. Itt a falunkban, a templomban adtuk elő először. Sokan voltak, mindenkinek nagyon-nagyon tetszett!
2017 óta változatlan formában így is maradt. Egy rövidke próbával vagy beállítással folyamatosan minden évben, most már nyolcadik alkalommal ezt a betlehemest adjuk elő. Persze közben a Máriák’ meg a Józsefek’ nőnek és cseperednek így hát cserélődnek is. Cserélődnek a szerepek is a gyerekek közt, mert aki most kicsi pásztor az 3 év múlva már akár király is lehet. Jó látni a gyerekeket, beleélik magukat a szerepekbe.
Derék Jankó – egy történet, amely nyolc éve él
KehidaInfo: – Beszéljünk Derék Jankóról!
Anna: – A záró programunkra csináltuk meg a Derék Jankó bábelőadást, mert ez egy olyan történet, ami a generációkról szól, arról, hogy mit kap a tarisznyájába a gyermek, és hogyha valaki azt komolyan tudja venni, akkor azzal milyen nagy eredményeket tud elérni; és aki nem veszi komolyan, az mit veszíthet!
Ez végül is egy egyszerű történet, amit mi először ezeknek az öreg asszonyoknak csináltunk meg, ám a bábelőadás annyira sikeres lett, hogy azóta is játsszuk. Persze közben az előadás sokat fejlődött. Az anyósom, aki bábos volt, – Péter tőle tanulta a bábozást- azóta is szörnyülködik, és sokszor mondja, hogy én annak idején egy előadásra csináltam meg azokat a bábokat, hogy létezik, hogy ti még mindig azokkal játszotok?
A Derék Jankó c. bábelőadás a Falumúzeumban. Fotó: Rohonczi Anett
Komplex élmények a színpadon és azon túl
Kehidainfo: – Jó a zenei aláfestése is a darabnak…kellemes a fülnek, szépen, tisztán énekeltek az előadók! Összeszedett profi előadás volt. Mindig így van ez?
Anna: – Igen, mindig. 3 előadásunk van igazán. A Szent Márton életét csináltuk meg, amelyik már olyan előadás, amelynél nincs nagy paraván, szabad térben a gyerekeink is játszanak, és Péter például egyszerre játszik több szerepet. Három katonát alakít egyszerre. Szent Márton után sík bábokkal készítettük el a Zöldbajusz Marci királysága című darabunkat, már komolyabb zenei háttérrel. Aztán végül is úgy gondoltuk, hogy komplex foglalkozásokra készítjük elő az előadásokat, ami annyit tesz, hogy eljátsszuk a mesét, a történetet, és utána van egy közös tánc, ahol a mulatságba behívjuk a gyerekeket és a felnőtteket majd mindezek után pedig festünk is, egy kicsit. Ez egy ilyen kettő, kettő és fél órás foglalkozás.
Minta és hagyomány: a nagyszülők öröksége
Kehidainfo: – Beszéljünk egy kicsit a gyerekekről és a mintákról.
Anna: – Igen még a mintákhoz egy rövid gondolat. Nekem a minta mindig Nagyanyám volt. Én mindent pontosan úgy csinálok, mint Ő. Ő volt a minta! Nagyon kreatív volt mindenben. És igen pontosan, az ember nem gondolkodik: az előtte vagy benne lévő minta alapján cselekszik ösztönből. Így öröklődik a hagyomány is, ilyen természetesen és ilyen egészségesen. De mára van már ebben is egy kis hiba, mert már megszakadt a kapcsolat az unokák a gyermekek és a nagyszülők között. Mert a hagyomány elsősorban ott azon a szálon öröklődött. A nagyszülő már más energiával fordul a gyermek felé. Türelmesebb, jobban szeret, és ami még lényegesebb, máskép szeret! Ott, ahol ez megszakad ott gond van! Éppen ezért is én azt csinálom, hogy mondjuk egy előadás végén mindig kimondjuk azt, hogy milyen jó annak a gyereknek, akit a nagyanyja hozott el ide! Elmondjuk, hogy töltsenek el több időt együtt a gyerekekkel! Ez nagyon fontos dolog! Hogy ilyenek a bábelőadásaink, mert belőlünk, a szívünkből jön, örömmel játszunk! Nem a pénzért csináljuk, hanem azért, mert ez nekünk is fontos! Mert ez nekünk is öröm!
Fotók és szavak mögött az ember – Anna személyes bejegyzései a közösségi médiából
A beszélgetés után Annával való kapcsolatunk nem szakadt meg. Az elmúlt napokban is figyeltük, hogyan éli tovább azt a küldetést, amelyről a riportban mesélt. Az alább következő, korábbi bejegyzések saját közösségi oldaláról származnak – éppúgy mesélnek róla, mint a riportban kimondott szavai.
„Fa leszek, ha fának vagy virága. Ha harmat vagy: én virág leszek. Harmat leszek, ha te napsugár vagy… Csak hogy lényink egyesüljenek.” Ez a fotó éppen 15 évvel ezelőtt készült, a polgári esküvőnk napján. Így kezdődött, ilyen vidáman, nevetősen. Azóta is hálás vagyok, hogy akkor IGENt mondtam.
Visszatérni a kisgyermekekhez – legyetek olyanok mint ők, mert ők még tudják, hogyan kell szívből örülni. Most kezdem kapisgálni, mire gondolt Jézus, amikor ezt tanította. Amióta visszataláltam a belső gyermekemhez, sokkal jobban tudok örülni az életnek, mert éppen ez a bennem élő, boldog gyermek kell ahhoz, hogy észrevegyem az élet apró örömeit és nyitott szívvel tudjak jelen lenni a pillanatban. Ez a kis kopasz egy két éves forma kisfiú, aki olyan boldogan vigyorgott rám, amikor a kezébe adtam a Piri tyúkocskát, hogy majd elolvadtam tőle. Pedig nem történt semmi különös, csak odaadtam neki valamit és rámosolyogtam. ODAADTAM és MOSOLYOGTAM. Ő pedig boldogan visszamosolygott és ez egyből összekapcsolta a szívünket. A végén még puszit is kaptam tőle. Juppiiii Apró öröm, de valódi és felejthetetlen.
Ma egy hete voltunk a Kolozsvári FIKE meghívottai. Az újrakezdésről kellett röviden beszélnünk s nekem az az ötletem támadt, hogy három bögrémen keresztül szemléltessem magam. Az első, amit éppen mutatok, az a „tökéletlen Anna”, akit mindig elutasítottam, utáltam és gyűlöltem. A középső a „tökéletes Anna”, akire mindig büszke voltam, aki miatt többnek tartottam magam a többieknél. A harmadik pedig a „teljes Anna”, aki most vagyok, akiben mindkettőnek megvan a maga helye és szerepe. Van egy világos és egy sötét oldala, és a világos már nem haragszik a sötétre, hanem feltétel nélkül elfogadja és minden nap azt üzeni neki: Szeretlek! A sötét is egyre kevesebbet háborog, mert végre megértésre talált. S ez nekem micsoda szabadság! S micsoda boldogság! Amikor az ember hazatalál önmagában és megbékél a lelke… Olyan, mintha újra kezdődött volna az életem és most már minden pillanata számít.
EMLÉKEZTÜNK Egy rövid megemlékezésre készültünk az okt. 5-én, Zalacsében megrendezett táncházunkban. Amikor minden szöveget és gyertyát kiosztottunk, kiderült, hogy lettek volna még lelkes jelentkezők. Itt történt meg az a csoda, amitől az én akaratos, eddig kisfiam óriásit nőtt a szememben. Semmilyen teljesítményére nem voltam még olyan büszke, mint ott, abban a pillanatban. Ugyanis képes volt lemondani a gyertyájáról (ő, aki annyira szeret a tűzzel játszani) a kis pajtása javára, akinek már nem jutott. Bár elsőre egy semmiségnek tűnik, én azért tudom, hogy neki óriási nagy dolog volt. Az én szememben minden sikeres szereplésnél, megnyert versenynél nagyobb teljesítmény az, amikor valakinek van ereje legyőzni önmagát azért, hogy egy másik embernek örömöt szerezzen. Azt hiszem ez az, ami igazán fontos, mert ez az az erő, ami összeköti az embereket, ami megerősíti a kapcsolatokat, ami felemeli a lelkünket.
Ezek a bejegyzések és pillanatok nemcsak a Tarsoly Egyesület munkáját, hanem a benne élő emberek szívét-lelkét is megmutatják. Hisszük, hogy az érték akkor él tovább, ha beszélnek róla – mi ezért meséljük tovább a történetüket.
Záró gondolatként
A Gaál-házaspár története több mint egy beszélgetés – egy élő példája annak, hogyan születnek értékek a hétköznapokból és miként lehet családként is közösséget formálni, a magyar hagyományokat továbbadni. A Tarsoly Egyesület működése, bábjátékaik és kulturális missziójuk nemcsak gyerekeket, hanem felnőtteket is megszólít – emlékeztetve arra, hogy az igazi értékek nem a kirakatban, – sokszor nem is (csak) a színpadon, – hanem az emberi kapcsolatokban születnek.
Te mit kérdeznél tőlük?
– Mit gondolsz, van helye a hagyományoknak és a népművészetnek a mai világban?
– Írd meg véleményed a kommentek között, vagy ajánlj te is olyan történetet, amit szívesen olvasnál portálunkon!
– KehidaInfo –
A hagyományos falusi társadalmakban pontosan úgy volt, ahogy Anna a nagyszülők és unokák viszonyát taglalta: mivel a szülők napközben általában a mezőn dolgoztak, a nagyszülők voltak otthon a gyerekekkel és tkp. leginkább ők nevelték őket. Viszont ez volt a záloga a hagyományok átadásának is, legyen szó pl. népdalokról is: a gyerekek a nagyszülők régi dalait tanulták el és nem esetleg a szülők által felszedett modernebb dolgokat. Így a hagyomány lassan változott csak és mindig a régi elemek maradtak meg benne alapként.
Köszönjük szépen kedves Péter ezt a gondolatébresztő kiegészítést! 💚
Amennyiben van esetleg olyan dal vagy történet, amit Te a nagyszüleidtől tanultál, és a mai napig emlékszel rá, vagy a szívedben őrzöl, és mindezt meg is osztanád másokkal, úgy kérünk arra, hogy akár itt a hozzászólásoknál oszd meg velünk! Szeretettel várjuk válaszod!
Nagyon örülnénk, ha mások is megosztanák itt a saját emlékeiket — gyűjtsünk össze minél több régi dalt, hagyományt egyéb kincset együtt!
Kíváncsiak vagyunk: szerintetek a mai gyerekek inkább a régi népdalokat, vagy a modern gyerekdalokat ismerik jobban?
Ez nagyon szépen kapcsolódik ahhoz, amit Anna is említett a bábelőadás kapcsán — hogy a közösségben a hagyomány úgy marad élő, ha együtt adjuk tovább. Te is úgy érzed, hogy ma nehezebb a gyerekekhez eljuttatni ezeket a régi dalokat és szokásokat?
Nagyon nehéz, mert sajnos az iskolában sem elég fontos, a családokban pedig szinte egyáltalán nem énekelnek.